2021 februárjában a Google Ads elkezdte beépíteni az általánosegyezés-módosító (ÁEM) működését a kifejezésegyezésbe. 2021 júliusától a kifejezésegyezést és az általánosegyezés-módosítót használó kulcsszavak minden nyelven azonos módon viselkednek, és a frissített kifejezésegyezést használják, amely a kulcsszó jelentésének megfelelő keresésekre jelenít meg hirdetéseket.
A kifejezésegyezésű és az ÁEM-kulcsszavak esetén nem kell semmilyen konkrét műveletet végeznie ahhoz, hogy tapasztalhassa ezeket a változásokat.
Frissített kifejezésegyezés
A frissített kifejezésegyezés ötvözi a korábbi kifejezésegyezés által nyújtott kontrollt a már megszüntetett általánosegyezés-módosító széles körű elérésével, így egyszerűsítve az egyezéstípusok rendszerét. Az új kifejezésegyezés viselkedése expanzívabb – azaz szélesebb elérést biztosít –, mint a korábbi kifejezésegyezés, illetve valamivel korlátozóbb, mint a megszűnt ÁEM.
Így például a „költöztetés Budapest Szolnok” kifejezésegyezésű kulcsszó továbbra is lefedi az olyan kereséseket, mint például a „megfizethető költöztetési szolgáltatás Budapestről Szolnokra”. Ezenkívül lefedi az olyan kereséseket is, amelyek korábban csak általánosegyezés-módosítóval adtak egyezést, így például a „Budapest üzleti költöztetési szolgáltatás Szolnokra" keresőkifejezést is. A frissített kifejezésegyezés esetén a szórend továbbra is befolyásolja az egyeztetést, és a hirdetések nem jelennek meg az olyan kereséseknél, amelyekben a szórend módosítja a jelentést (például ha valaki „Szolnokról Budapestre” való költözésre keres rá). A frissített kifejezésegyezés további példáit itt tekintheti meg.
Általánosegyezés-módosító
Az általánosegyezés-módosító már nem áll rendelkezésre önálló egyezési viselkedésként. Ez a változás azt jelenti, hogy a meglévő ÁEM-kulcsszavak pontosan úgy fognak viselkedni, mintha kifejezésegyezésű kulcsszavak lennének, illetve a jövőben nem lesz lehetőség új ÁEM-kulcsszavak létrehozására.
Ha a fiókban régi ÁEM-kulcsszavak szerepelnek:
- A meglévő ÁEM-kulcsszavak a frissített kifejezésegyezési viselkedés szerint működnek.
- A hirdetésmegjelenítés folytatásához nem kell még egyszer megadnia a meglévő kulcsszavakat kifejezésegyezéssel.
- Korábban lehetőség volt arra, hogy az ÁEM-et csak a kulcsszókifejezés bizonyos szavaihoz állítsa be, a kifejezésben szereplő többi szóra pedig az általános egyezés legyen érvényes. Ezek a részlegesen módosított kulcsszavak mostantól teljes egészében kifejezésegyezés szerint működnek.
- Ha módosítja a régi ÁEM-kulcsszószöveget, akkor a kulcsszó mentése után a rendszer automatikusan átállítja a kifejezésegyezéshez használt jelölésre ("kulcsszó").
- A régi ÁEM-kulcsszavak más attribútumai – például az ajánlatok vagy az állapot – továbbra is szerkeszthetők.
2021 júliusától a következők érvényesek:
- Nem lehet új kulcsszavakat hozzáadni a régi ÁEM-jelöléssel (+kulcsszó).
- A régi ÁEM-kulcsszavak továbbra is megjelenítenek hirdetéseket, azonban a működésük megegyezik a kifejezésegyezésű kulcsszavakéval.
Javasolt intézkedések
- Tekintse meg a „Redundáns kulcsszavak eltávolítása” javaslatot, ha kiemelve szeretné látni azokat a redundáns ÁEM-kulcsszavakat, amelyek már szerepelnek kifejezésegyezésűként ugyanabban a hirdetéscsoportban.
- Kövesse figyelemmel a forgalom alakulását, és adjon meg kizáró kulcsszavakat, ha ki szeretne zárni bizonyos lekérdezéseket. További információ a kizáró kulcsszavakról.
- Ellenőrizze a kampányok költségkeretét, és gondoskodjon róla, hogy a költségkeret ne akadályozza a kampányok működését. Erre azért van szükség, mert bizonyos kifejezésegyezésű kulcsszavak forgalma megnövekedhet.
- Tekintse át az „Új kulcsszavak hozzáadása” javaslatot, amelyből megtudhatja, hogy meg kell-e adnia további kulcsszavakat a lefedettség megtartásához. Mivel szűkítjük az ÁEM elérését, előfordulhat, hogy egyes lekérdezéseket a jelenlegi kulcsszavaival nem fog elérni. Ezeket a kulcsszavakat megcímkéztük a javasolt kulcsszavak listájában.További információ a javaslatokról.
- Intelligens ajánlattétel esetén fontolja meg a kifejezésegyezésű és az ÁEM-kulcsszavak általános egyezésre történő konvertálását. Ezzel maximálisra növelheti az elérést, és a teljesítményt sem téríti el más célok felé.
GYIK
Mi történik a kifejezésegyezésű és az ÁEM-kulcsszavak forgalmával?
A kifejezésegyezésű kulcsszavak esetében előfordulhat, hogy megnövekszik a forgalom. Javasoljuk, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel a keresőkifejezés-jelentésben szereplő adatok és a fiókteljesítmény alakulását. További információ a keresőkifejezés-jelentésről
Az ÁEM-kulcsszavaknál – különösen azoknál, amelyek módosítókat használnak bizonyos szavaknál (például +költöztetési szolgáltatás) – előfordulhat, hogy a forgalom csökkenését tapasztalja.
A meglévő ÁEM-kulcsszavak továbbra is működni fognak, és az ÁEM-kulcsszavak konvertálása nem jár teljesítménybeli előnnyel. Ha mégis úgy dönt, hogy az ÁEM-kulcsszavakat kifejezésegyezésűre (vagy bármilyen más egyezéstípusúra) módosítja, két megoldást kínálunk az ÁEM-kulcsszavak tömeges konvertálásához.
A Google Ads szolgáltatáson belül:
- Kattintson a Google Ads-fiókban a Kampányok ikonra .
- Az oldalmenüben kattintson a Közönségek, kulcsszavak és tartalom lehetőségre.
- Kattintson a Keresési kulcsszavak lehetőségre.
- Válassza ki a módosítani kívánt kulcsszavakat, vagy használja a táblázat tetején látható jelölőnégyzetet az összes kulcsszó kijelöléséhez.
- Kattintson a Szerkesztés lehetőségre.
- Lépjen az Egyezési típusok módosítása lehetőséghez.
- Ha az egérrel rámutat az Egyezési típusok módosítása elemre, megjelenik az Általánosegyezés-módosító kulcsszavak módosítása lehetőség.
- Válassza ki az Általánosegyezés-módosító kulcsszavak módosítása elemet.
Ez a megoldás csak a kiválasztott egyezéstípus változásait alkalmazza az ÁEM-kulcsszavakra.
A Google Ads Szerkesztőben figyelmeztetések jelennek meg az ÁEM-kulcsszavak mellett. A „Javítás” üzenet segítségével az összes kijelölt ÁEM-kulcsszót bármilyen egyezéstípusra módosíthatja.Ha ugyanaz a kulcsszó kifejezésegyezésűként és ÁEM-kulcsszóként is szerepel a fiókomban, törölnöm kell az ÁEM-verziót?
Ezt a rendszerezési műveletet könnyebben elvégezheti a „Redundáns kulcsszavak eltávolítása” javaslat használatával, mivel így kiemelve láthatja azokat a redundáns ÁEM-kulcsszavakat, amelyek már szerepelnek kifejezésegyezésűként ugyanabban a hirdetéscsoportban. További információ az ismétlődő kulcsszavak megkereséséről és kijavításáról
Ha ÁEM- és kifejezésegyezésű kulcsszavak is vannak a fiókban, akkor az aukciók során melyik típus élvez elsőbbséget?
A kifejezésegyezésű és a régi ÁEM-kulcsszavakat nem kezeljük eltérően az aukciókon (azaz nem részesítjük előnyben az egyik típust a másik kárára). Rendszerint a hirdetés rangsor szerinti helye határozza meg, hogy melyik kulcsszó élvez elsőbbséget, és aktiválhatja a hirdetést, ám ezalól vannak kivételek. További információ az egyazon Google Ads-fiókban található hasonló kulcsszavakról.
Mi történik azokkal az ÁEM-kulcsszavakkal, amelyek egyes szavaknál használnak módosítókat, más szavaknál azonban nem?
Az általánosegyezés-módosítók a továbbiakban nem csak a kulcsszón belül található szavak adott részhalmazára fognak vonatkozni. Ha olyan kulcsszót használ, mint például a +költöztetési szolgáltatás, az operátor mostantól mindkét szóra vonatkozik, mintha a +költöztetési +szolgáltatás vagy a "költöztetési szolgáltatás" kifejezés lenne megadva. A forgalomcsökkenés ellensúlyozása érdekében a következőket javasoljuk:
-
Intelligens ajánlattétel használata esetén alkalmazzon általános egyezést (például: költöztetési szolgáltatás)
-
Tekintse meg az „Új kulcsszavak hozzáadása” típusú javaslatokat, amelyekben láthatja, mely kulcsszavakat kell megadni a forgalom helyreállításához.
Hatással lesz ez a kulcsszavak minőségi mutatójára?
Hogyan befolyásolja mindez a Display hálózati, illetve videós kulcsszavakat?
- A Display Hálózaton a rendszer minden kulcsszót általános egyezésűként kezel.
- A videókhoz – a YouTube-keresést is beleértve – csak pontos egyezést, kifejezésegyezést és általános egyezést használunk. Az ÁEM általános egyezésnek minősül, ezért nem érinti ennek a módosításnak a bevezetése.
Akárcsak a Google Keresési Hálózaton, 2021 júliusától a hirdetők itt sem hozhatnak majd létre ÁEM-jelölést tartalmazó kulcsszavakat. Azt javasoljuk, hogy használjon kifejezésegyezést a videókampányokhoz, amennyiben a felhasználók kereséseit a kulcsszavak jelentésével szeretné egyeztetni.