Bevételoptimalizálási lehetőségek

Ad Manager-javaslatok tesztelése és alkalmazása

Az Ad Manager-lehetőségeket és -kísérleteket felhasználva optimalizálhatja bevételét, valamint ellenőrizheti a lehetséges módosítások hatását. Megtekintheti, hogy egy adott Ad Exchange-szabály módosítása tervezetten vagy ténylegesen hogyan befolyásolja a bevételt, majd eldöntheti, hogy alkalmazza-e a módosítást.

A Skillshop kapcsolódó kurzusának megtekintése

  • A lehetőségek olyan javaslatok az Ad Managertől, amelyek alkalmazásával feltehetően nagyobb bevétel érhető el – ilyen lehet például egy adott árképzési szabály módosítása, vagy valamelyik általános kategória tiltásának feloldása. Áttekintheti, hogy a javasolt módosítás milyen előrejelzett hatást gyakorolna a bevételre, és ez alapján döntheti el, hogy alkalmazza-e az adott javaslatot.
  • A kísérletek lehetővé teszik a tényleges hálózati forgalom használatát annak tesztelésére, hogy a módosítások alkalmazása milyen hatással lesz a bevételre a hálózaton. Beállíthatja, hogy a megjelenítési forgalom adott százalékára az új beállítások vonatkozzanak, és az eredményeket összehasonlíthatja a forgalom többi részével. A kísérleteket futtathatja közvetlenül a lehetőségekből, de manuálisan létrehozhat saját kísérletet is.
Partneri kapcsolat megbízható szakértővel
Támaszkodjon a Google által minősített megjelenítő partnerek szakértelmére a digitális tartalmak optimalizálásához, hogy a leginkább jövedelmező és releváns hirdetésekhez juthasson hozzá.

A lehetőségek megkeresése

​A lehetőségek mostantól a releváns entitások közelében jelennek meg, hogy így segítsék az adatokon alapuló döntések meghozatalát. A rendelkezésre álló lehetőségek felfedezéséhez keresse meg a Lehetőségek ikont („Opportunity“).

A lehetőségeket a hálózat előzményadatai alapján számítjuk ki, és az így adódó javaslatainkat minden este frissítjük (PST időzóna szerint). Ha nem lát lehetőségeket, akkor az adott héten nem észleltünk érdemi optimalizációs lehetőségeket. Naprakész maradhat az új lehetőségekkel kapcsolatban, ha feliratkozik e-mailes értesítéseinkre.

  1. Jelentkezzen be a Google Ad Manager rendszerbe.
  2. Kattintson az Optimalizálás majd Lehetőségek elemre. A rendelkezésre álló lehetőségek az Áttekintés főoldali irányítópult Statisztika kártyáján is megjelenhetnek.
  3. Kattintson a Lehetőségek megtekintése elemre az alkalmazni kívánt lehetőségtípusnál.
    • A Hogyan működik? kérdésre kattintva részletesebben áttekintheti a lehetőséget alátámasztó adatokat.
    • Ha a Feliratkozás az e-mailes értesítésekre elemre kattint, e-mailt kérhet, amikor új lehetőségek vagy kísérleti eredmények válnak hozzáférhetővé.
    • A konkrét javaslatok „Az Ön lehetőségei” szakaszban találhatók meg. Minden javaslathoz mutatók is tartoznak, amelyek megkönnyítik a lehetséges változtatások hatásának mérlegelését. További információ az egyes lehetőségtípusokról.

      Ha egy adott lehetőségtípusnál több javaslat is rendelkezésre áll, az előrejelzett mutatók értékeit a rendszer nem összesíti. Külön-külön jelennek meg, hogy külön-külön ellenőrizhesse és alkalmazhassa őket.

      Az előrejelzett értékek csupán becslések, amelyek az összes adatnak csupán egy mintájára hivatkoznak, így nem garantált eredmények.

       

  4. Kattintson az alkalmazni kívánt javaslatra.
    • A változtatás bevezetéséhez kattintson az Alkalmaz gombra. Választását meg kell erősítenie.
    • A Kísérlet gombra kattintva a forgalom adott százalékos hányadán tesztelheti a változtatás hatását. További információ arról, hogyan indíthat kísérleteket a lehetőségekből.
    • Az Elvetés gombbal elrejtheti az adott lehetőséget, amely így a későbbiekben nem fog ismét megjelenni. Visszajelzést kérünk annak érdekében, hogy tökéletesíthessük a jövőbeni ajánlatainkat.
Nem találja a lehetőségeket?
Csak a következő felhasználóiszerepkör-engedélyekkel rendelkező felhasználók láthatják a lehetőségeket.
  • Hirdetési egységek, elhelyezések és kulcsértékek megtekintése
  • AdX-kísérletek megtekintése
  • AdX-kísérletek szerkesztése
  • Ad Exchange

Lehetőségtípusok

Az összes kibontása  Frissítés és az összes összecsukása

Natív formátumok hozzáadása

Az Ad Exchange-vevők csak azokat a natív készletformátumokat vásárolhatják meg, amelyeket Ön az Ad Manager szolgáltatásban megcéloz, tehát több natív formátum hozzáadásával újabb lehetőségeket teremthet a vásárlói versenyre, a megnövekedett kereslet pedig bevételemelkedéshez vezethet.

Jelenleg csak a „Natív alkalmazástelepítés” formátum lehetőségei jelennek meg. Az ilyen lehetőségek esetében kiemelt figyelmet fordítunk a mobilforgalomra. Olyan lehetőségeket javaslunk, amelyek a natív tartalomstílusokon alapulnak, ezért ajánlott egy ugyanolyan mérettel és hirdetési egységgel rendelkező tartalomstílus célzását átmásolni az új natív alkalmazástelepítési stílusba.

Hogyan működik ez a lehetőség?
Áttekintjük az Ön üzletágához tartozó egyéb megjelenítői hálózatokat, és olyan natív formátumokat ajánlunk, amelyek jól teljesítenek versenytársainál. Ha olyan natív formátumot találunk, amely javíthatja az Ön bevételét, kiszámoljuk a tervezett növekedés mutatóit, és javasoljuk, hogy adja hozzá a formátumot azokhoz a kiválasztott hirdetési egységekhez, amelyek már megfelelnek a natív Ad Exchange-forgalom feltételeinek.

Lehetőség értékelése
Az elmúlt 30 nap hálózati adatait használtuk fel az alábbi értékek kiszámításához.

  • Tervezett lefedettség: A becsült egyezési arány.
    Lefedettség = (megfeleltetett kérések/hirdetési kérelmek)
  • Tervezett eCPM: A becsült eCPM.
    eCPM = (bevétel/megfeleltetett kérések) × 1000
  • Tervezett bevételemelkedés: A becsült többletbevétel hét nap során.
    Bevétel = (megjelenítések előrejelzett száma × lefedettség × eCPM)/1000

A lehetőségeket teljes hirdetési egységekre vonatkozóan számoljuk ki
Az előrejelzések kiszámolásakor azt feltételezzük, hogy a natív stílus nem tartalmaz olyan további földrajzi vagy kulcsértékcélzást, amely leszűkítené a hirdetési egység megjelenítéseit. Ha más célzást is hozzáad a natív stílushoz, az eredmények eltérhetnek az előrejelzéstől.

Ennek a lehetőségnek az alkalmazása
Az Alkalmaz gombra kattintva azonnal alkalmazhatja a lehetőséget a készletére.

Annak engedélyezése az Ad Exchange számára, hogy versenyezzen az Ön megjelenítéseiért

Segíthet a lefedettség növelésében és a bevétel maximalizálásában, ha olyan készletet aktivál, amely jelenleg még nem alkalmas az Ad Exchange szolgáltatásban való versengésre.

Hogyan működik ez a lehetőség?
Előrejelezzük a készletére vonatkozó eCPM-értéket arra az esetre vonatkozóan, ha engedélyezné az Ad Exchange számára a megjelenítésekért való versengést, és előrejelzést készítünk a következő 30 nap bevételéről. Azokat a lehetőségeket választjuk ki, amelyek esetében a legnagyobb a bevételemelkedés valószínűsége.

A lehetőség kiértékelése
A következő értékek kiszámoláshoz hálózata legutóbbi 30 napban mért adatait használjuk fel.

Az előrejelzések azt feltételezik, hogy engedélyezve vannak a rugalmas méretek. A rendszer „hasonlónak” tekint egy adott hirdetésméretet, ha a rugalmas méretre vonatkozó szabályban megadott méretnek legalább 67%-a.
  • Tervezett lefedettség: Az Ad Exchange által kitöltött hirdetési kérelmek várható aránya (kihasználtság). Az előrejelzés alapját az a kihasználtság jelenti, amelyet a hasonló hirdetési egységek elértek az Ad Exchange szolgáltatásban (hasonló hirdetésméret, földrajzi hely/ország, platform, illetve közvetítési típus esetén).
    Lefedettség = (egyező kérések / hirdetési kérelmek)
  • Tervezett eCPM: A várható effektív ezer megjelenítésenkénti költség az adott hirdetési egységre vonatkozóan. A becslés alapját a hasonló hirdetési egységek adatai jelentik az Ad Exchange szolgáltatásban (hasonló hirdetésméret, földrajzi hely/ország, platform, illetve közvetítési típus esetén).
    eCPM = (bevétel / megfeleltetett kérések) × 1000
  • Tervezett bevétel: A tervezett Ad Exchange-bevétel kiszámítása a következők szerint történik, a tervezett lefedettség és a tervezett eCPM-adatok fent bemutatott értékei mellett azoknak a hirdetési egységeknek az előrejelzett megjelenítéseivel, amelyek alkalmasak az Ad Exchange szolgáltatásban való megjelenésre.
    Bevétel = (megjelenítések előrejelzett száma × lefedettség × eCPM) / 1000

Ennek a lehetőségnek az alkalmazása
Kísérletet futtathat a lehetőség alapján, vagy az Alkalmaz gombra kattintva azonnal alkalmazhatja a lehetőséget a készletére.
Ha az Alkalmaz gombra kattint, az Ad Manager elvégzi a javasolt frissítéseket az Ad Exchange egyik olyan meglévő hozamcsoportjánál, amely kompatibilis célzással rendelkezik. Ha nincs ilyen, akkor új hozamcsoport jön létre. 

Javasoljuk, hogy rugalmas méreteket használjon a bevételek maximalizálása érdekében.
Cél-CPM aktiválása az egységesített árképzési szabályoknál (Béta) 

Engedélyezheti az Ad Manager számára az egységesített árképzési szabályok automatikus korrigálását a teljesítmény javítása érdekében.

Hogyan működik ez a lehetőség?
A cél-CPM (tCPM) a minimális ár beállításának alternatív módszere, amely nagyobb kihasználtságot és hozamot tesz lehetővé, miközben továbbra is megtartja az átlagos minimális árat a készleténél. A Google gépi tanulási szakértelmét kihasználva a cél-CPM dinamikusan korrigálja a minimális árat az egyező készletnél a hozam maximalizálása érdekében. További információ a cél-CPM-ről.

Ha az értékesített készlet értéke nem éri el a beállított cél-CPM-et, akkor nem ér el a CPM-mel egyenlő vagy annál magasabb értéket.

Minimális árat használunk cél-CPM-ként, akkor is, ha ez az érték „0”. A cél-CPM-et aktiváló szabályok ugyanúgy működnek , mint a minimális ár.

A lehetőség alkalmazása

Futtathat kísérletet valamelyik szabályon, vagy azonnal is alkalmazhatja a lehetőséget a készletére. Ha az Alkalmaz gombra kattint, a cél-CPM aktiválva lesz a megadott szabályoknál:

  • Ha az összes egységesített árképzési szabálynál aktiválni szeretné a cél-CPM-et, kattintson az Alkalmaz gombra az összes használható szabályt tartalmazó szakaszban.
  • Ha csak a listában található bizonyos szabályoknál szeretné aktiválni a cél-CPM-et, kattintson az adott szabályok melletti Alkalmaz gombra.

Ha nem szeretne cél-CPM-et alkalmazni valamelyik szabály esetében, manuálisan kell inaktiválni az adott árképzési szabály beállításai között, majd új minimálárat kell megadnia.

Az első megtekintés árképzési szabályainál manuálisan kell aktiválni a cél-CPM-et. A lehetőség alkalmazásakor ezek nem frissülnek.
Optimalizált minimális árak aktiválása az egységesített árképzési szabályoknál (Béta) 

Az optimalizált minimális árak (Béta)  a Google gépi tanulási szakértelmének köszönhetően automatikusan alkalmazzák a lekérdezésenkénti minimális árakat, hogy maximalizálják a hozamot, miközben hosszú távon védik a készletértéket.

Hogyan működik ez a lehetőség?
Ha az optimalizált minimális árak engedélyezve vannak az egységesített árképzési szabályoknál, akkor a rendszer optimalizálja a minimális árat, és a Google gépi tanulási modelljét használja a hosszú távú bevétel maximalizálása érdekében. A modell úgy korrigálja az ajánlattevő hosszú távú viselkedését, hogy növelje a bevételt anélkül, hogy ez negatívan hatna a hosszú távú készletértékre.

Vegye figyelembe, hogy az optimalizált minimális árak felülbírálják az átfedésben lévő többi árképzési szabály minimális árát. Ez a beállítás megszünteti az átfedésben lévő szabályokból eredő korlátozásokat, amelyek csökkenthetik az optimalizálási potenciált. Az átfedésben lévő hirdetőspecifikus minimális árak azonban nem lesznek felülírva. Ez lehetővé teszi a készlet árának optimalizálását, egyúttal a csatornának a hirdetők számára közvetlenül értékesített ügyletekkel való ütközésének kezelését.

További információ az optimalizált minimális árakról.

A lehetőség alkalmazása
Futtahat egy kísérletet egyetlen szabályon, vagy az Alkalmaz gombra kattintva azonnal alkalmazhatja a lehetőséget a készletére. Az Alkalmaz gombra kattintva aktiválásra kerülnek az optimalizált minimális árak a jelzett szabályoknál.

Ha nem szeretne optimalizált minimális árakat használni egy szabálynál, manuálisan inaktiválja őket az adott árképzési szabály beállításai között, és adjon meg egy új minimális árat vagy cél-CPM-értéket.

Előzetes ajánlattétel forgalmazása a Prebidhez

Ez csak a Google Ad Manager 360 szolgáltatásra igaz.

Ez a lehetőség a „Prebid előzetes ajánlattételhez” beállítás engedélyezésével járó növekedést becsüli meg. A beállítás eléréséhez kattintson a Megjelenítés, majd az Ajánlattevők, majd az Előzetes ajánlattétel lehetőségre. További információ az előzetes ajánlattétel hirdetésforgalmazásáról

Hogyan működik ez a lehetőség?

A növekedési becsléseket az egyes ajánlattevőkhöz tartozó javasolt beállítások alapján hozzuk létre, amelyek az Ön meglévő sorbeállításain alapulnak.

A lehetőség kiértékelése

A kártyán kattintson a Lehetőség megtekintése elemre, majd értékelje ki a tervezett bevételemelkedést, az eCPM-et és a megjelenítésnövekedést. 

A lehetőség alkalmazása

Ha azonnal alkalmazni szeretné a lehetőséget a készletére, kattintson az Alkalmaz gombra.

Kísérlet indításához kattintson a Kísérlet indítása lehetőségre, és válassza ki az ajánlattevőket a kísérlethez. További információért olvassa el az előzetes ajánlattételi kísérlet beállításáról szóló cikket.   

Jelentkezés a nagy teljesítményű hirdetési technológiák használatára

A hirdetéstechnológiákra való feliratkozással növelheti a kereslet rendszer felé történő áramlását, és több bevételre tehet szert, potenciálisan növelve a CPM-jét.

Hogyan működik ez a lehetőség?
Azt nézzük, hogy az ágazat és a földrajzi elhelyezkedés tekintetében hasonló megjelenítők mely technológiákat engedélyezték, és kiszámítjuk, hogy a bevétel mekkora hányada ered ezekből a technológiákból, hogy előrejelezhessük az e hirdetési technológiák engedélyezésének a bevételben megmutatkozó hatását.

Lehetőség értékelése
Az elmúlt 30 nap hálózati adatait használtuk fel az alábbi értékek kiszámításához.

  • Tervezett lefedettség: A becsült egyezési arány.
    Lefedettség = (megfeleltetett kérések/hirdetési kérelmek)
  • Tervezett eCPM: A becsült eCPM.
    eCPM = (bevétel/megfeleltetett kérések) × 1000
  • Tervezett bevételemelkedés: A becsült többletbevétel hét nap során.
    Bevétel = (megjelenítések előrejelzett száma × lefedettség × eCPM)/1000

Ennek a lehetőségnek az alkalmazása
Kísérletet futtathat a lehetőség alapján, vagy az Alkalmaz gombra kattintva azonnal alkalmazhatja a lehetőséget a készletére.

Optimalizált verseny
A teljes hozam növelése dinamikus elosztásra jogosult készletnél az Ad Manager és az Ad Exchange szolgáltatásban.

Hogyan működik ez a lehetőség?
Az optimalizált verseny segítségével az aukció vevői olyan megjelenítéseket nyerhetnek el, amelyek korábban foglalási sorhoz kerültek volna, ha készek a foglaláshoz mérten magas árakat fizetni. A megnövekedett verseny azt eredményezi, hogy az aukció vevői olyan megjelenítéseket nyernek el, amelyek korábban foglalási sorhoz kerültek volna, de az alacsony (jellemzően 1% alatti) kihasználtság korlátozott hatást eredményez a foglalás teljesítésére nézve. További információ az optimalizált versenyről.

Lehetőség értékelése
Az elmúlt 7 nap hálózati adatait használtuk fel az alábbi értékek kiszámításához.

  •  AdX-kísérlet bevételemelkedése: A becsült bevételemelkedés hét nap alatt.
  • Optimalizált verseny eCPM-je: Azon lekérdezések eCPM-je, amelyeknél optimalizált verseny határozta meg a nyertes vevőt.
  •  AdX-kísérlet megjelenítési számának emelkedése: A becsült megjelenítésnövekedés hét nap alatt.

Ennek a lehetőségnek az alkalmazása
Kísérletet futtathat a lehetőség alapján, vagy az Alkalmaz gombra kattintva azonnal alkalmazhatja a lehetőséget a készletére.

A gyengén teljesítő ügyletek leállítása

Esetenként a nyílt aukció vagy valamelyik másik ügylet ideálisabb lehet a készlethez, mint az aktuálisan futó ügylet.

Hogyan működik ez a lehetőség?
Az élő forgalmon végzett kísérlet kiszámítja a lehetőséget. Az ajánlatkérések egy egy mintájára nézve eltávolítjuk az ügyletazonosítót, hogy becslést készítsünk az ügylet nélküli készletteljesítményről.

A pozitív változás azt jelzi, hogy jelenleg több a bevétel, a negatív változás pedig arra enged következtetni, hogy a készlet nagyobb bevételt hozott volna az ügylet leállításával.

Lehetőség értékelése
Az elmúlt legfeljebb 6 hét hálózati adatait használtuk fel az alábbi értékek kiszámításához.

  • Tervezett megjelenítésemelkedés: A hét nap során szerzett kitöltött megjelenítések becsült száma.
  • Tervezett eCPM-emelkedés: A becsült eCPM-emelkedés.
  • Tervezett bevételemelkedés: A becsült többletbevétel hét nap során.

A „Megjelenítések részletezése” táblázatban összehasonlíthatja az ügylet által érintett megjelenítések bevételét és kihasználtságát. Az aktív ügyletek táblázatában és a vásárlónkénti ügyletek részletező oldalain pedig megtalálja a bevételemelkedési mérőszámokat.

A lehetőség alkalmazása
Ha azonnal alkalmazni kívánja a lehetőséget a készletére, kattintson az Alkalmaz elemre.

Hirdetői URL-ek letiltásának feloldása

Ha feloldja a hirdetői URL-ek tiltását a meglévő védelmeknél, akkor több hirdető és vevő versenghet készletéért, ami növelheti a lefedettséget, és segíthet bevétele maximalizálásában.

Hogyan működik ez a lehetőség?
Felülvizsgáljuk azon megjelenítők hirdetésaukciós eredményeinek egy részét, akik nem tiltják ezt a hirdetői URL-t, hogy összesítsük, milyen átlagos hatása van annak, ha engedélyez ajánlatokat az adott URL-nél. Ezen adatok segítségével megbecsüljük, hogy milyen hatással lehet a bevételre az URL készletben való tiltásának feloldása.

Ennek a lehetőségnek az alkalmazása
Kísérletet futtathat a lehetőség alapján, vagy az Alkalmaz gombra kattintva azonnal alkalmazhatja a lehetőséget a készletére.
Az általános kategóriák letiltásának feloldása

Ha feloldja a kategóriák letiltását, akkor több hirdető és vevő versenghet készletéért, ami növeli a lefedettséget, és segít bevétele maximálásában.

Hogyan működik ez a lehetőség?
Az ágazat és a földrajzi elhelyezkedés tekintetében hasonló megjelenítőket keresünk, amelyek feloldották ezen kategóriák letiltását, és kiszámítjuk, hogy a bevétel mekkora hányada ered a letiltott technológiákból, hogy előrejelezhessük az adott hirdetési technológiák letiltásának feloldásával a bevételben megmutatkozó hatást.

Ennek a lehetőségnek az alkalmazása
Kísérletet futtathat a lehetőség alapján, vagy az Alkalmaz gombra kattintva azonnal alkalmazhatja a lehetőséget a készletére.

Feliratkozás az új lehetőségekkel kapcsolatos e-mailes értesítésekre

  1. Jelentkezzen be a Google Ad Manager rendszerbe.
  2. Kattintson a Főoldal majd Lehetőségek elemre.
  3. Kattintson a Feliratkozás az e-mailes értesítésekre lehetőségre.
A kísérletek eltérnek a lehetőségektől?
Igen. A kísérletek segítségével kiválaszthatja, hogy forgalmának mekkora részét különíti el egy adott kísérlet számára, időkeretet adhat meg, majd az eredmények alapján eldöntheti, alkalmazza-e a javaslatot az adott szabálynál. Az optimalizáció a háttérben működik, és előrejelző modellt használ az átkattintási arány becsléséhez, valamint a megjelenítésre leginkább alkalmas hirdetés meghatározásához. Az aktiválást követően további beállítás nem szükséges. További információ az optimalizálásról.

Hasznosnak találta?

Hogyan fejleszthetnénk?
Keresés
Keresés törlése
A keresés bezárása
Főmenü
69428595657244419
true
Keresés a Súgóoldalakon
true
true
true
true
true
148
false
false