Részvétel a Google Play Strike Removal (figyelmeztetés-eltávolítási) programjában

A Google Play Strike Removal programja lehetővé teszi az olyan fejlesztők számára, akiknek alkalmazásaival szemben felfüggesztési intézkedést hajtottunk végre, hogy részt vegyenek az alkalmazásuk által megszegett irányelvvel kapcsolatos tanfolyamon és felmérésen, mi pedig ezért elengedhetjük a fiókjukkal kapcsolatos figyelmeztetéseket.

A program áttekintése

Tisztában vagyunk azzal, hogy sok fejlesztő éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy létrehozzák és terjesszék alkalmazásaikat. Bár jó szándék vezérli őket, időnként akaratlanul is megsértik az irányelveket. A program célja, hogy segítse a részvételre jogosult fejlesztők oktatását, felmérje, hogy mennyire vannak tisztában a fejlesztők az irányelvekkel, illetve segítse őket az irányelvek jobb megértésében.

A programban való részvétellel, a tanfolyam sikeres elvégzésével és a felmérés sikeres teljesítésével csökken annak valószínűsége, hogy megszüntetjük a fejlesztő fiókját, amiért többször is megszegte a Google Play Fejlesztői programszabályzatát és a Fejlesztői terjesztési megállapodást.

Az alábbi videóból többet is megtudhatsz a programról.

Google Play Policy Strike Redemption program

Jogosultság

Azoknak a fejlesztőknek, akiknek fiókja figyelmeztetést kapott, lehetőséget biztosítunk arra, hogy részt vegyenek a programban. A felfüggesztések figyelmeztetésnek számítanak a fejlesztő Google Play fejlesztői fiókjának jó minősítése szempontjából. Több figyelmeztetés az egyéni és a kapcsolódó Google Play fejlesztői fiókok megszüntetésével járhat.

Ha a fiókod figyelmeztetést kap, és jogosult vagy a programban való részvételre, akkor küldünk egy e-mailt, amelyben jelezzük, hogy részt vehetsz a Google Play Strike Removal programjában annak érdekében, hogy elengedjük a figyelmeztetést. Csak azt a figyelmeztetést engedjük el, amelyikről a kapott e-mailben szó van. Ha a jogosult figyelmeztetés után 24 órával még van további felfüggesztésed, akkor a tanfolyam és a felmérés sikeres elvégzése után a többi alkalmazás esetén is elengedhetjük a figyelmeztetéseket.

Megjegyzések:

  • A tanfolyam és a felmérés bármikor szüneteltethető és folytatható; az előrehaladást menti a rendszer. A tanfolyamot és a felmérést azonban sikeresen el kell végezned még a felmérés lejárta előtt. A felmérés lejárati dátuma az értesítő e-mailben található. 
  • A program jelenleg csak a Google Play spamre és hamis kilét állítására vonatkozó irányelveivel kapcsolatos figyelmeztetésekre terjed ki. A hatókört azonban fokozatosan bővítjük. Előfordulhat, hogy a jövőben értesítünk arról, hogy jogosultnak találtuk a fiókodat/alkalmazásodat.
  • Ez a program a részvételre jogosult fejlesztők számára nem kötelező. Ha úgy véled, hogy alkalmazásodat tévedésből függesztettük fel, felveheted a kapcsolatot a Google Playjel, és fellebbezést nyújthatsz be. Ha a fellebbezés sikertelen, akkor is részt vehetsz a programban, hogy elengedjük a fiókra vonatkozó figyelmeztetéseket.

Tanfolyam és felmérés

Ha jogosult vagy a programban való részvételre, és úgy döntesz, hogy részt veszel benne, akkor átirányítunk az alkalmazásod által megsértett irányelvvel kapcsolatos tanfolyamhoz. A tanfolyam részeként felmérjük, hogy mennyire érted az irányelvet. Háromszor futhatsz neki a felmérésnek. A felmérést a kapott e-mailben szereplő lejárati dátum előtt kell elvégezned.

A tanfolyam sikeres elvégzése és a felmérés sikeres teljesítése azt eredményezi, hogy elengedjük az alkalmazás figyelmeztetéseit (feltéve, hogy a fejlesztői fiókod egyébként jó minősítésű, és nincs megszüntetve). Akár 48 órába is telhet, mire elengedjük a figyelmeztetést.

Megjegyzés: Bár ennek a tanfolyamnak és felmérésnek az elvégzése csökkenti a fiók megszüntetésének lehetőségét a jövőben, akkor is meg kell tenned az eredeti betartatási e-mailben található lépéseket, ha úgy gondolod, hogy a döntéskor tévedés történt.

Gyakori kérdések

A tanfolyamot és a felmérést egyszerre kell elvégeznem?

Nem. A rendszer menti az előrehaladást, ha a befejezés előtt kilépsz a tanfolyamból és a felmérésből. A felmérést azonban a kapott e-mailben szereplő lejárati dátum előtt el kell végezned.

Mi történik, ha nem kaptam kifejezett meghívást ebbe a programba, de hozzáférek a tanfolyamra és a felmérésre mutató linkhez?

Ebben az esetben is elvégezheted a tanfolyamot és a felmérést. Ez azonban nem lesz hatással az alkalmazásod állapotára, mivel nem hívtunk meg a Strike Removal programban való részvételre.

Egy fiókadminisztrátor vagy -tulajdonos továbbította nekem az e-mailt, hogy vegyek részt a Google Play Strike Removal programjában, de csak felhasználói hozzáférési szinttel rendelkezem a Play fejlesztői fiók kapcsán. Elvégezhetem a tanfolyamot és a felmérést?

Igen. Bárki, aki hozzáfér a Google Play fejlesztői fiókhoz (legyen a hozzáférési szint fióktulajdonos, adminisztrátor vagy felhasználó), elvégezheti a tanfolyamot és a felmérést annak érdekében, hogy elengedjük a fiók figyelmeztetését.

Kapcsolódó tartalmak


 

Hasznosnak találta?

Hogyan fejleszthetnénk?

További segítségre van szüksége?

Próbálja ki a következő lépéseket:

Keresés
Keresés törlése
A keresés bezárása
Főmenü
8500683617416895543
true
Keresés a Súgóoldalakon
true
true
true
true
true
92637
false
false