A Google Keresés találatainak eltávolítása szerzői jogok megsértése miatt: GYIK

 

Mi az a szerzői jog miatti eltávolítási kérelem?

A szerzői jog tulajdonosai és az őket képviselő jelentést tevő szervezetek kéréseket küldenek be arra vonatkozóan, hogy távolítsunk el olyan tartalmakat, amelyek szerintük megsértik a szerzői jogot, illetve távolítsuk el az ilyen tartalmakra mutató linkeket. 

Mennyire pontosak ezek az adatok?

Ezek az adatok azoknak az információknak felelnek meg, amelyeket az internetes űrlapunkon benyújtott, szerzői jogon alapuló eltávolítási kérelmek feladói megadnak. Előfordulhat, hogy ez az információ néha pontatlan, illetve hogy a kérelmezők pontatlanul töltik ki az űrlapot, így a kérelem pontosságát nem mindig tudjuk ellenőrizni. Például a kérelmező tartózkodási helyként megadhat egy, a tényleges tartózkodási helyétől eltérő országot vagy régiót. A DMCA folyamat keretében a jelentést tevő szervezetnek nyilatkoznia kell: abban a jóhiszemű feltevésben teszi meg nyilatkozatát, hogy a tartalom adott formában való felhasználását a szerzői jog tulajdonosa, közvetítője, illetve jogszabály nem engedélyezi. A kérelmezőnek büntetőjogi felelőssége teljes tudatában azt is kötelező kijelentenie, hogy képviselheti a szerzői jogaiban megsértett szerzőijog-tulajdonost.

Alkalmanként előfordulhat, hogy ismétlődő bejegyzéseket jelenítünk meg a szerzőijog-tulajdonosokhoz vagy a jelentést tevő szervezetekhez. Ezek az esetek több okra is visszavezethetők. Előfordulhat például, hogy a jelentést tevő szervezet különböző részlegei nyújtanak be értesítést, a szerzőijog-tulajdonosok és a jelentést tevő szervezetek esetleg több módon is írják nevüket, illetve a jelentést tevő szervezetek egyes esetekben megjelölik a tagvállalatokat a szerzői jog tulajdonosaként, más esetekben azonban nem. A jelentést tevő szervezetek és a szerzői jogok tulajdonosai meg is változtathatják a nevüket.

Miért távolítanak el bizonyos URL-eket, míg másokat nem?

Az irányelveink közé tartozik, hogy reagálunk a szerzői jogok vélelmezett megsértésével kapcsolatos egyértelmű és konkrét értesítésekre. A felülvizsgálat során felfedezhetjük, hogy egy vagy több, szerzői jog miatti eltávolítási kérelemben megadott URL egyértelműen nem sértett szerzői jogot. Ezekben az esetekben megtagadjuk az adott URL-ek eltávolítását a Keresésből. Megtagadhatjuk továbbá az URL-ek eltávolítását, ha nem rendelkezünk elegendő információval a vélelmezett jogbitorlás okáról, ha nem találjuk a kérésben hivatkozott, vélelmezetten jogsértő tartalmat, vagy ha arra a következtetésre jutunk, hogy a szerzői jog miatti eltávolítási folyamatot helytelenül használják (példák a GYIK következő szakaszában találhatók), vagy a tartalmat a méltányos használat keretein belül veszik igénybe.

Kap a Google pontatlan vagy szándékosan rosszindulatú eltávolítási kérelmeket a szerzői joggal kapcsolatban?

Időnként előfordulhat, hogy pontatlan vagy nem megalapozott eltávolítási kérelmeket kapunk a szerzői joggal kapcsolatban olyan keresési találatokhoz, amelyek egyértelműen nem jogsértő tartalomra mutatnak. 2006-ban egy független külső fél elemzést tett közzé a pontatlan vagy nem megalapozott eltávolítási kérelmek gyakoriságáról. Az egyik frissebb tanulmány még részletesebben tárgyalta az általános eltávolítási folyamatot.

Íme néhány példa a szerzőijog-sértési rendszeren keresztül küldött olyan kérelmekre, amelyek nyilvánvalóan érvénytelenek voltak.

  • Egy nagy amerikai filmstúdió kérelmezte az egyik olyan film IMDb oldalának eltávolítását, amelyet a stúdió adott ki; emellett kérték az egyik nagy online médiaszolgáltatáson elhelyezett filmelőzetes eltávolítását is.
  • Egy amerikai jelentőszervezet egy nagy filmstúdió megbízásából kétszer is kérelmezte egy filmkritika eltávolítását egy nagy napilap webhelyéről.
  • Egy angol vezetőtanfolyam olyan alapon kérelmezte egy versenytárs oldalának eltávolítását a Keresésből, hogy a versenytárs lemásolt egy betűrendbe szedett terület- és városlistát a szolgáltatás elérhetőségéről.
  • Egy mozifilmekkel és sportközvetítésekkel foglalkozó vállalat kérelmezte az olyan keresési találatok eltávolítását, amelyek egyik ügyfelük által beadott eltávolítási kérelmeinek linkjeit tartalmazták, illetve olyanokét, amelyek tartalma nem volt jogsértő.
  • Egy amerikai személy kérelmezte az olyan keresési találatok eltávolítását, amelyek a vezeték- és keresztnevét említő bírósági eljárások linkjét tartalmazták; mindezt azon az alapon, hogy neve másolása szerzői jogi törvényeket sért.
  • Több amerikai személy is kérelmezte az olyan keresési találatok eltávolítását, amelyek nevüket bizonyos gyanúsításokkal, helyekkel, dátumokkal és negatív tartalmú megjegyzésekkel társító blogbejegyzések linkjeit tartalmazták.
  • Egy amerikai vállalat kérelmezte az olyan keresési találatok eltávolítását, amelyek egy blog linkjeit tartalmazták; a blog oldalain egyik alkalmazottjuk a vállalat igazságtalan és etikátlan bánásmódjáról írt.

Ezeket a kérelmeket nem teljesítettük.

Mi az a DMCA?

Az amerikai egyesült államokbeli DMCA (Digital Millennium Copyright Act, Digitális Évezred Szerzői Jogi Törvény) a minősített online szolgáltatóknak (köztük a Google-nak) feltételes mentességet nyújt a pénzügyi felelősség alól a szerzői jog megsértésével kapcsolatos keresetek esetén. Ennek a „biztonságos kikötő” típusú mentességnek az egyik feltétele az, hogy a szolgáltató a bizonyos követelményeket kielégítő kérelem kézhez vétele esetén eltávolítsa az állítás szerint jogsértő tartalmat, illetve letiltsa a hozzáférést ehhez. A szerzői jog alapján benyújtott eltávolítási kérelmek esetében a Google teljesíti a DMCA feltételeit.

Csak a DMCA törvénynek felelnek meg? Mi a helyzet a többi szerzői jogi törvénnyel?

Azt az irányelvet követjük, hogy reagálunk a szerzői jogok vélelmezett megsértésével kapcsolatos egyértelmű és konkrét bejelentésekre. Internetes űrlapunk tájékoztatási formátuma megfelel a DMCA előírásainak, és világszerte minden szerzőijog-tulajdonosnak egyszerű és hatékony bejelentési módot kínál.

Mi az a LUMEN?

A Lumen a Harvard Egyetem Berkman Internetes és Társadalomtudományi Központjának projektje. A Lumen különböző nemzetközi kutatási partnerekkel együttműködve kínál információkat az internetes eltávolítási kérelmek globális színteréről. A Lumen közzéteszi és elemzi a különböző anyagok internetről való eltávolítására vonatkozó kérelmeket, így például a szerzői jogi követeléseket. A Lumen ezeket a kéréseket a részt vevő vállalatoktól és magánszemélyektől kapja. Ha jogszerűen nyílik rá lehetőségünk, a Google a Lumen által közzétett kérelmekre mutató linkeket helyez az eltávolított tartalom helyére a keresési találatok között.

Miért csak a Google Kereső szolgáltatásra vonatkozóan közölnek adatokat?

Az Átláthatósági Jelentés folyamatos változásával együtt mi is állandóan keressük annak lehetőségeit, hogy további adatokat közölhessünk. További statisztikákat a szerzői jogról a Google-nál a 2018-as, „Hogyan küzd a Google a kalózkodás ellen” című jelentésünkben és a tartalmak védelméről szóló oldalunkon talál.

Az adatok átfogónak tekinthetők?

Ezek az adatok tartalmazzák azokat az információkat, amelyeket a szerzői jogok tulajdonosai adnak meg az internetes űrlapon a vélelmezetten szerzői jogokat sértő tartalomra mutató keresési eredmények eltávolítását kérve. Ez a részleges adatbázis a Google Kereséshez a szerzői jogokkal kapcsolatban 2011 júliusa óta beérkezett eltávolítási kérelmek több mint 95%-át tartalmazza. Nem tartalmazza a következőket:

  • a nem az internetes űrlapunkon, hanem más módon, például faxon vagy írásban beérkezett kérelmeket
  • a nem a Google Keresés termékre (hanem például a YouTube vagy a Blogger szolgáltatásra) irányuló kéréseket
  • a Google Keresés szolgáltatásnak küldött olyan kéréseket, amelyek más Google-termékekben megjelenő tartalmakra irányulnak (például a Keresés részére küldött, de a YouTube vagy a Blogger rendszerbeli URL-t érintő kérelmek).

Önök százalékos értékeket adnak meg annak jelzésére, hogy egy adott domain milyen mértékben érintett a szerzői jog miatti eltávolítási kérelmekben. Hogyan számítják ki ezen értékeket?

Az eltávolítási kérelmekben megjelölt URL-ek számát elosztjuk az adott domain indexelhető oldalainak megközelítőleg pontos számával, így fel tudjuk mérni, hogy egy adott domain mekkora részének kérték szerzői jogi alapú eltávolítását. Ezt a becslést befolyásolhatják az előző eltávolítások. Az indexelhető oldalak száma közelítő érték, ezért a pontos érték helyett a nagyságrendet (<1%, <10% stb.) vesszük figyelembe. Komoly kihívás felmérni, hogy egy adott domain hány indexelhető oldalt tartalmaz. Például egy weboldalba ágyazott, „tovább” linket tartalmazó naptár szinte végtelen oldalszámúnak tűnhet, amely a pontos becslést lehetetlenné teszi. Emellett előfordulhat, hogy a domain Google által felmért mérete nem fedi a valóságot; ez a Googlebot és hasonló webhely-feltérképező rendszerek, valamint a feltérképezési és indexelési módszerek függvénye. Egyelőre erre a megközelítésre alapozzuk jelentéseinket, a későbbiekben ez azonban változhat.

Milyen gyorsan távolítják el a keresési eredményeket a kérés beérkezése után?

A Keresés szolgáltatásban jogsértő tartalmakra mutató találatokat gyorsan eltávolítjuk, amint erre felhívják a figyelmünket. Az internetes űrlapunkon keresztül beküldött valamennyi eltávolítási kérelmet átlagosan hat órán belül teljesítjük a Keresés szolgáltatásra vonatkozóan. A feldolgozási időt ugyanakkor számos különféle tényező – például a kézbesítés módja, a használt nyelv és a beküldött információk teljessége – befolyásolhatja.

Mi a különbség a szerzői jog tulajdonosa és a jelentést tevő szervezet között?

A szerzői jog tulajdonosai olyan egyének vagy jogi személyek, akik kizárólagos joggal rendelkeznek a szerzői jog miatti eltávolítási kérelem tárgyát képező tartalommal kapcsolatban. A jelentést tevő szervezetek a szerzői jogok tulajdonosai nevében kérelmezhetik, hogy a Google távolítsa el az állítólagosan jogsértő tartalomra mutató keresési eredményeket. Nem szükséges, hogy a szervezetek a vélelmezetten érintett kizárólagos jog tulajdonosai legyenek.

Tájékoztatják a felhasználókat, mielőtt lépéseket tesznek egy kérelem kapcsán?

Amikor ez megvalósítható és jogszerű, mindent megteszünk, hogy értesítsük a felhasználókat, és lehetőséget adjunk nekik a szerzői jog megsértése miatti eltávolítás elleni fellebbezésre. A Kereső szolgáltatásban rendkívül nehéz értesíteni a szerzői jog miatti eltávolításban érintett webhelytulajdonosokat, mert személyazonosságukat nem feltétlenül ismerjük, illetve sokszor nem rendelkezünk kapcsolattartási adatokkal. Ha a felhasználók regisztráltak webhelytulajdonosként a Search Console rendszerében, ott értesítjük őket. Emellett a szerzői jog miatti eltávolítási kérelmet megosztjuk a Lumen nyilvános webhellyel, ahol a webhelytulajdonosok is hozzáférhetnek.

Miért nincs feltüntetve az összes olyan URL, amellyel kapcsolatban nem történt intézkedés?

Egyes URL-ek felülvizsgálata más eltávolítási kérelmek miatt már megtörtént, és előfordulhat, hogy azokat eltávolítottuk.

Van mód a fellebbezésre a szerzői jog miatti eltávolítási kérelmek esetén?

Ha a webhelytulajdonos úgy érzi, hogy az általa kezelt webhelyre mutató linket tévedésből távolítottuk el egy benyújtott kérelem alapján, viszontbejelentési űrlapot nyújthat be, és a Google visszaállíthatja a linket a DCMA 512(g)(2) és (3) bekezdése értelmében.

Mit jelent a „az indexben nem szereplő URL-ek százalékos aránya” ábra?

A kérelmek esetenként olyan URL-eket jelölnek, amelyek jelenleg nincsenek a Google Keresés indexében. Irányelveink értelmében a Google elfogadja és feldolgozza a DMCA-bejelentéseket minden URL esetében; még azoknál is, amelyek nem szerepelnek a Google Keresés indexében. Az oldalt a későbbiekben feltérképezhetjük, tehát az indexünkben nem szereplő URL-ek feldolgozásával elkerüljük az olyan szituációt, hogy egy oldal megjelenjen a keresési találatokban annak ellenére, hogy DMCA-bejelentést küldtek be ellene. 

 

Főmenü
5037001491307599014
true
Keresés a Súgóoldalakon
true
true
true
false
false