A hirdetők ellenőrzése

Szeretnénk megadni minden szükséges eszközt és információt ahhoz, hogy megalapozott döntéseket tudjon hozni a Google által megjelenített hirdetésekkel kapcsolatban.

A hirdetés jelentése” funkción és a hasonló eszközökön kívül a szabályzatok és ellenőrzési programok keretében a hirdetőkről és a Google-hirdetések működéséről biztosított információkkal is igyekszünk fokozni a hirdetési rendszer átláthatóságát.

A hirdetők a Google segítségével az egész világon megjeleníthetnek hirdetéseket. Egyes hirdetői irányelvek – például a bizonyos típusú termékek és szolgáltatások hirdetéseivel kapcsolatos szabályok – a hirdető tartózkodási helyén, valamint a hirdetések megjelenítési helyén alapulnak.

Ha egy hirdető nem tartja be a szabályzatot, a Google leállíthatja az adott hirdető hirdetéseinek megjelenítését, illetve felfüggesztheti a hirdető fiókját is.

A hirdetők kiléte

A következő néhány évben világszerte bevezetjük a hirdető nevét és tartózkodási helyét tartalmazó hirdetési nyilatkozatok megjelenítését. A hirdetőknek a személyazonosságuk igazoláshoz a nevükkel és a tartózkodási helyükkel együtt hivatalos dokumentumokat is be kell küldeniük. Miután a hirdető igazolta a személyazonosságát, a neve és a tartózkodási helye megjelenik a Google rendszerében megjelenített hirdetéseivel. Ezek a nyilatkozatok a Google különböző szolgáltatásaiban, például a Keresőben és a YouTube-on, valamint a hálózatunkról származó hirdetéseket megjelenítő más oldalakon jelennek meg.

A választási hirdetésekért fizető hirdetők megtekintése

A Google választási hirdetésekre vonatkozó irányelveinek hatálya alá tartozó hirdetések esetén a hirdetés sarkában látható „Miért jelent meg ez a hirdetés?” ikonra kattintva további részleteket láthat a hirdetőről.

A „Fizette” nyilatkozat további információt nyújt a hirdetésért fizető hirdetőről. Ezekről a hirdetőkről a Politikai hirdetések átláthatósági jelentése tartalmaz további információt.

A választási hirdetések megjelenítését szabályozó irányelvekkel kapcsolatos részleteket a politikai tartalomra vonatkozó irányelvek tartalmaznak.

A megtévesztő hirdetésekkel szembeni védelem

Biztos lehet benne, hogy a rendszerünkben megjelenített hirdetések nem csalárdak vagy félrevezetők. Irányelveink és technológiáink lehetővé teszik, hogy évente több milliárd rosszindulatú hirdetés megjelenítését akadályozzuk meg, illetve milliárdszámra távolítsunk el ilyen hirdetéseket.

A csalások és visszaélések megelőzése érdekében bizonyos típusú termékekre és szolgáltatásokra vonatkozóan irányelveket és programokat vezettünk be. Az ilyen termékek és szolgáltatások hirdetéseinek megjelenítéséhez a hirdetőknek igazolniuk kell, hogy rendelkeznek a szükséges engedéllyel, vagy be vannak jegyezve a megfelelő szervezetnél.

Például tanúsítási programokat vezettünk be az olyan hirdetők számára, akik egészségügyi és gyógyszerészeti termékekkel és szolgáltatásokkal, szerencsejátékokkal, pénzügyi szolgáltatásokkal és egyebekkel kapcsolatos hirdetéseket jelenítenek meg. Az adott témakörtől függően olyan szakértőkkel is együttműködhetünk, akik segítenek megbizonyosodni arról, hogy a hirdetők betartják a vonatkozó iparági szabványokat, illetve megfelelő engedélyekkel rendelkeznek. A hirdetők által megjeleníthető tartalmak köre az adott hirdető vagy a hirdetésmegjelenítés országának törvényeitől és szabályaitól is függ.

Az ellenőrzési programokról a hirdetési irányelvek súgójában talál további információt.

Hasznosnak találta?
Hogyan fejleszthetnénk?