Tartalomeltávolításra vonatkozó kormányzati kérések: GYIK

 

Mi az a tartalomeltávolítási kérelem?

A kormányzati szervek tartalomeltávolítási kérelmei adatok (például blogbejegyzések és YouTube-videók) Google-termékekből való eltávolítására vonatkoznak. Az adatok attól függetlenül tartalmazzák a Google részére küldött, a tartalom eltávolítását elrendelő bírósági végzéseket, hogy a végzés a Google-ra irányul-e. A mostani jelentésünkben számba vesszük az arra irányuló kormányzati kéréseket is, hogy bizonyos tartalmakat ellenőrizzünk, és meghatározzuk, hogy szükség van-e az eltávolításukra az adott termék közösségi vagy tartalmi irányelveinek megsértése miatt.
Felhívjuk a figyelmet, hogy új kérésként számoljuk az ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatos további elemek ellenőrzése iránti újabb kéréseket is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy kormányzati hatóság vagy bíróság egy másik napon arra kér minket, hogy ellenőrizzünk valamilyen új elemet, akkor ez az adatainkban új kérésként jelenik meg.

Átfogónak tekinthetők ezek az adatok?

Az adatok tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy több kérelem ugyanannak a tartalomnak az eltávolítását kéri. Emellett az első két jelentési időszakban az akkor még meglévő technikai korlátozások miatt nem adtunk ki konkrét számokat az olyan országokra/régiókra vonatkozóan, amelyek 10-nél kevesebb kérelmet küldtek be, és 10-nél kevesebb elem eltávolítását kérték. Hasonlóképpen, amennyiben egy kormányzati szerv olyan internetes űrlapon keresztül küldte be a kérelmet, ahol nem tudjuk azonosítani a beküldő felet, akkor általában az adott jelentést nem tudjuk belevenni a jelentésünkbe.

Minden tartalomeltávolítási kategória szerepel az elkészült statisztikákban?

Nem. Irányelveinket és rendszereinket úgy alakítottuk ki, hogy ha tudomásunkra jut, észleljék és eltávolítsák a gyermekekkel történő szexuális visszaélést ábrázoló tartalmakat, függetlenül attól, hogy a kérelem a kormánytól érkezik-e. Emiatt nehéz pontosan nyomon követni, hogy az ilyen jellegű törlések közül melyik történt kormányzati kérésre, ezért ezek a statisztikai adatok nem szerepelnek itt. A számlálók minden egyéb típusú tartalom (pl. vélelmezett rágalmazás, gyűlöletkeltés, mások személyi adataival való visszaélés) törlésére irányuló kérelmet regisztrálnak.

Hány ilyen kérelem eredményezte tartalom eltávolítását?

Az „eltávolítási kérelem” számok az adott országból/régióból beérkező kérelmek számát, az általunk teljesített tartalomeltávolítási kérelmek százalékos arányát, valamint az eltávolítandóként megnevezett tartalomelemek számát mutatják.

Miben különbözik az eltávolítás a szolgáltatás letiltásától?

Egyes kormányok és kormányzati szervek meghatározott szolgáltatások letiltásával szabályozzák a tartalom-hozzáférést saját jogi hatáskörükben. A jelentésünkben szereplő tartalomeltávolítási számok nem tartalmazzák a kormányzati hatáskörű szolgáltatástiltásokat. Forgalomdiagramjainkon látható, hogy a Google szolgáltatásai mikor nem voltak elérhetők.

Kerülhet-e sor helyi jogszabályt sértő tartalom eltávolítására bírósági végzés és állami kérelem hiányában?

Igen. Az általunk itt közölt statisztikák nem tartalmazzák azokat a napi rendszerességgel kivizsgált, nem kormányzati felhasználóktól érkező panaszokat, amelyek azért kapunk, mert a felhasználók megsértik a tartalomkezelési vagy közösségi irányelveinket a különböző termékeink használata során (például tilos a gyűlöletkeltés a Blogger és a hasonló termékek oldalain). Sok esetben ezek a kérelmek a helyi szabályozást megsértő anyag eltávolítását eredményezik, és függetlenek bármiféle kormányzati kéréstől és bírósági rendelkezéstől.

Miért nem teljesítették az összes tartalomeltávolítási kérést?

Számos oka lehet annak, ha nem távolítottunk el tartalmat az adott kérelemmel kapcsolatban. Előfordul, hogy egyes kérelmekből nem derül ki egyértelműen, mit szeretne eltávolíttatni a kormány (például nem szerepel URL a kérelemben), más kérelmekben pedig kormányzati szervek informális levél, és nem bírósági végzés formájában értesítenek bennünket a vélelmezett rágalmazásról. Általában a bíróság határozatát véljük irányadónak annak eldöntéséhez, hogy egy tartalom a helyi jogszabályok szerint tartalmaz-e rágalmazást vagy nem.

Időnként hamis bírósági végzések is érkeznek hozzánk. A beérkező dokumentumok eredetiségét megvizsgáljuk, és ha megállapítjuk a hamisítás tényét, akkor nem teljesítjük a kérelmet. Íme néhány hozzánk beérkezett hamisított bírósági végzés:

  • Kaptunk egy hamis kanadai bírósági végzést, amelyben a forums.somethingawful.com webhely három oldalára mutató keresési találatok eltávolítását kérelmezték. A hamis végzés szerint a webhely rágalmazó kijelentéseket tartalmazott, de nem hivatkozott az állítólagosan megsértett jogszabályra.
  • Érkezett hozzánk egy hamis amerikai bírósági végzés, amelyben egy blog eltávolítását kérelmezték: feltehetőleg megsértette egy személy szerzői jogait, akinek a nevét különböző blogbejegyzésekben is felhasználta.
  • Kaptunk négy hamis indiai bírósági végzést [1234], amelyek vélelmezett rágalmazás miatt blogbejegyzések és teljes blogok eltávolítását kérelmezték. A végzések a rendelkezések végrehajtásának elmaradása esetére büntetést helyeztek kilátásba a Google-lal szemben.
  • Érkezett hozzánk négy hamis perui bírósági végzés [1234], amelyek vélelmezett rágalmazás miatt blogbejegyzések és teljes blogok eltávolítását kérelmezték. Ezek közül két végzést úgy igyekeztek feltüntetni, mintha New Yorkban bocsátották volna ki őket.
  • Kaptunk öt hamis német bírósági végzést [12345], amelyek vélelmezetten rágalmazó jellegű keresési eredmények eltávolítását kérelmezték. Ezeket a végzéseket magánszemélyek hozták létre, és úgy állították be őket, mintha különböző német bíróságokról származnának.

Hol találok további információt a kormányzati tartalomeltávolítási kérelmekről?

Több olyan független szervezet is működik, amely rendszeresen ad ki jelentést a kormányzati adatkérésekről és tartalomeltávolítási kérelmekről. Ilyen szervezet például a Lumen és az OpenNet Initiative.

Teljes körűek az adatokra vonatkozó megfigyelések, és mindegyik ugyanarra a témakörre vonatkozik?

Ezekkel az észrevételekkel célunk, hogy bemutassunk néhány, az adott jelentési időszakban beérkezett kérelmet, és kiemeljük az adatokban mutatkozó tendenciákat. Az adatok nem teljes körűek.

Miért tűnik úgy, hogy a 2010 július–decemberi jelentési időszakban számottevően magasabb az „Egyéb” besorolású kérelmek száma?

A 2011. január–júniusi jelentési időszak előtt nem követtük túl részletesen az eltávolítási kérelmek indoklását. Emiatt számos kérelem „Egyéb” besorolást kapott, és nem valamelyik pontosabban meghatározott kategóriába került.

Miért van az, hogy számos országban/régióban jóval magasabb a kormányzati és rendfenntartó szervek kérelmeinek teljesítési aránya, mint a bírósági végzéseké?

A Google alaposan átvizsgál minden egyes kapott kérelmet, beleértve a bírósági végzést tartalmazókat is. Azok a magánszemélyek, akik tartalomeltávolítást kérnek, gyakran bírósági végzést csatolnak a kérelmükhöz, hogy azzal igazolják a kérelem megalapozottságát. Azonban sok esetben ezek a végzések nem kötelezik a Google-t arra, hogy lépéseket tegyen. Sokszor inkább egy harmadik féllel szembeni vitás ügy eredményei, ahol a bíróság megállapította, hogy egy adott tartalom illegálisnak tekinthető. Gyakran kapunk olyan kérelmeket is, amelyekhez hamis vagy nem eléggé egyértelműen fogalmazó bírósági végzést mellékeltek.

Miért tűnik magasnak az AdWords szolgáltatásból eltávolítandó elemek száma 2012 elejéig?

Amikor az AdWords szolgáltatással kapcsolatos eltávolítási kérelmet kapunk, a kérelmek általában csak azokat az URL-eket tartalmazzák, amelyek vélelmezetten törvényt vagy irányelvet sértenek. Egyetlen URL azonban akár több százezer hirdetésre is vonatkozhat. Ha úgy döntünk, hogy a kérésre reagálva hirdetéseket távolítunk el, akkor az összes olyan hirdetést megvizsgáljuk, amelyet érint a kérés.

2012 elejéig az eltávolított hirdetések számát számoltuk (és nem az eltávolítási kérésben szereplő URL-ek vagy hirdetések számát). Ha a kérésben szereplő egyes eltávolításokat nem hajtottuk végre, akkor az eltávolítani kívánt URL-ek számát számítottuk, így az elemek száma alacsonyabb volt.

Ha Önök jogi kérelem miatt tartalmat távolítanak el, akkor egy adott földrajzi régióra korlátozzák az eltávolítás hatókörét, vagy globálisan távolítják el az adott tartalmat?

A jogi előírások jelentősen eltérnek országonként/régiónként. Az egyik országban/régióban egy adott jogot sértő tartalom más országokban/régiókban esetlegesen törvényes lehet. Általában csak az azon országban/régióban található tartalmakat távolítjuk el (illetve korlátozzuk a hozzájuk való hozzáférést), ahol jogsértőnek minősülnek. Időnként egy-egy bírósági döntés bizonyítékul szolgálhat egy másik országban végzett értékelés tekintetében; például ha egy bíróság az adott tartalmat rágalmazónak vagy zaklatásra alkalmasnak minősít azt követően, hogy lehetőséget biztosított a tartalom szerzőjének arra, hogy megvédje állításait, akkor előfordulhat, hogy olyan más országokban is elvégezzük az eltávolítást, ahol a kérelmező érdemi kapcsolatot tud felmutatni. Ha azonban úgy találjuk, hogy az adott tartalom sérti Közösségi irányelveinket vagy Általános Szerződési Feltételeinket, akkor globálisan hajtjuk végre az eltávolítást, illetve a hozzáférés korlátozását.

Mi a Google álláspontja a Santa Clara-elvekkel (Santa Clara Principles) kapcsolatban?

A Google támogatja a Santa Clara-elvek szellemiségét, mivel ezzel segítjük formálni az iparágunkban működő vállalatok gondolkodásmódját a tartalmakkal kapcsolatos intézkedések átláthatóságáról.  

Melyek a kérelmezői kategóriák különböző típusai?

A kérelmezői kategóriáknak tíz típusa van.

Adatvédelmi hatóság: Az olyan kormányzati szervektől érkező kérések, amelyek joghatósággal rendelkeznek az elektronikus/online szolgáltatók felett, és az állampolgárok személyes adataival és adatvédelmével kapcsolatos gyakorlatokat szabályozzák. Ezek a szervek időnként az érintettektől érkező kérések állapotáról vagy eredményéről érdeklődnek, anélkül, hogy állást foglalnának a kérés kezelésének módjáról; ez a fajta érdeklődés nem tartozik bele ebbe a kategóriába.

Fogyasztóvédelmi hatóság: Az olyan kormányzati szervektől érkező kérések, amelyek jogi felhatalmazással rendelkeznek a versenyjogi és fogyasztóvédelmi jogszabályok betartatására.  

Rendőrség: Az olyan kormányzati szervektől érkező kérések, amelyek a törvények betartatásáért, a bűnözés visszaszorításáért és a közbiztonság fenntartásáért felelősek.

Információs és Kommunikációs Hatóság: Az információs, média- és/vagy telekommunikációs ágazatok szabályozásáért felelős kormányzati szervektől érkező kérések. Egyes országokban ezeknek a szerveknek a feladata a jogsértő tartalmak azonosítása és bejelentése.

Katonaság: A fegyveres erőktől érkező kérések, amelybe nem tartozik bele a rendőrség és a hírszerző ügynökségek.

Kormányzati tisztségviselők: Személyes jellegű kérések saját nevükben eljáró kormányzati tisztségviselőktől. Ebbe beletartoznak a korábbi és jelenlegi megválasztott tisztségviselők, valamint a politikai hivatalra pályázó jelöltek is.

A Google-nak szóló bírósági végzés: Olyan bírósági végzések, amelyekben a Google alperesként szerepel. 

Harmadik félnek szóló bírósági végzés: Olyan bírósági végzések, amelyekben nem szerepel a Google alperesként, de amelyek bizonyos tartalmakat jogsértőnek nyilvánítanak. 

Titoktartási végzések: Olyan bírósági végzések, amelyek megtiltják a végzés bármilyen megvitatását, és akár a végzés létezésének közzétételét is megtilthatják. 

Egyéb: A többi kategória egyikébe sem eső kormányzati szervek és bírósági végzések. 

2019-ig nem közöltünk részletes adatokat a kormányzati kérelmezők típusairól. 2019 előtt csak arról a hatalmi ágról közöltünk adatokat, amelyhez a kérelmező tartozott. 

Az előző kategorizálás szerinti végrehajtó hatalom az adatvédelmi hatóságoktól, a fogyasztóvédelmi hatóságoktól, a rendőrségtől, a katonaságtól, az információs és kommunikációs hatóságoktól, a kormányzati tisztségviselőktől és a kormányzati szervek egyéb típusaitól érkező kéréseket takarja. 

Az előző kategorizálás szerinti bírói hatalom a Google-nak és/vagy harmadik feleknek szóló bírósági végzésekkel, titoktartási végzésekkel és egyéb típusú bírósági végzésekkel kapcsolatos kéréseket takarja.

Hogyan korlátozhatja a YouTube a tartalmakhoz való hozzáférést az eltávolítás helyett?

Korhatár beállítása. Bizonyos videók, bár nem sértik közösségi irányelveinket, tartalmuk miatt nem minden közönség számára ajánlottak. Miután értesítést kapunk az adott tartalomról, ilyen esetekben korhatárossá tehetjük a videót. A korhatáros videók nem jelennek meg azon felhasználók számára, akik nem jelentkeztek be, akik még nem töltötték be a 18. életévüket, illetve akiknél aktiválva van a Korlátozott mód. Amikor meghozzuk ezt a döntést, e-mailben értesítjük a korhatárossá tett videó feltöltőjét, aki fellebbezhet a döntés ellen. További információ.

Funkciók korlátozása. Ha a közösségi irányelvek alapján ellenőrzést végző csapat úgy ítéli meg, hogy az adott videó az irányelvek által meghatározott határvonalon mozog, letilthatjuk a videó bizonyos funkcióit. Az ilyen videók hozzáférhetők maradnak a YouTube-on, de figyelmeztető üzenet mögé kerülnek, és bizonyos funkcióik le lesznek tiltva (például a megosztás, a megjegyzések írása, a kedvelés és a javasolt videókban való elhelyezés). Ezekből a videókból bevételre sem lehet szert tenni. Amikor meghozzuk ezt a döntést, e-mailben értesítjük az érintett videó feltöltőjét a funkciók korlátozásáról, ő pedig fellebbezhet a döntés ellen. További információ.

Zárolás privátként. Ha az adott videónál azt látjuk, hogy sérti a félrevezető metaadatokra vonatkozó irányelvet, zárolhatjuk privát videóként. A privátként zárolt videók a nyilvános közönség számára nem láthatók. Ha a megtekintő rendelkezik a videó linkjével, a rendszer számára azt jelzi, hogy a videó nem hozzáférhető. Amikor meghozzuk ezt a döntést, e-mailben értesítjük az érintett videó feltöltőjét arról, hogy a videó többé nem nyilvános, ő pedig fellebbezhet a döntés ellen. További információ.

Bevételszerzés megszüntetése. Ha egy videó nem felel meg a hirdetőbarát tartalmakra vonatkozó irányelveinknek, akkor az adott videó a „Nem vagy csak korlátozottan jogosult hirdetésekre” kategóriába kerülhet. 

A fenti, videók korlátozására irányuló műveletek jelenleg nem szerepelnek a jelentésben.

Hogyan határozzák meg az eltávolítási kérelmek indoklását?

A „Nemzetbiztonság” kategóriába sorolt kérelmek az egyéninél magasabb szintű biztonsági fenyegetésekre vonatkoznak. Ide tartozhatnak többek között a terrorizmussal, a szélsőségekkel, a nemzetállamokkal szembeni fenyegetésekkel, a szövetségi/állami biztonság megsértésével kapcsolatos kérelmek stb.

A „Rágalmazás” kategóriába tartozó kérelmek a jó hírnevet sértő tartalmakhoz kapcsolódnak. Ide tartozhat többek között a becsületsértés, a befeketítés és a vállalati rágalmazás is.

A „Szerzői jog” kategóriába sorolt kérelmek közé tartoznak a szerzői jogok vélelmezett megsértésével kapcsolatos kérelmek, amelyeket értesítési és eltávolítási jogszabályokra (pl. az amerikai egyesült államokbeli Digital Millennium Copyright Act [Digitális Évezred Szerzői Jogi Törvény]) hivatkozva kaptunk.

A „Szabályozott áruk és szolgáltatások” kategóriába tartozó kérelmek egy adott ország különböző jogszabályainak megsértésére vonatkoznak. Ide tartoznak többek között a következők: gyógyszerek, alkohol, dohányáru, tűzijáték, fegyverek, szerencsejáték, prostitúció és/vagy egészségügyi és orvosi eszközök vagy szolgáltatások illegális értékesítése/kereskedelme/hirdetése.

Az „Adatvédelem és biztonság” kategóriába tartozó kérelmek egy adott felhasználó adatvédelmének megsértését vagy személyes adatokkal való visszaélést érintő kérelmek. Ide tartoznak többek között a következők: személyazonossággal való visszaélés, hackelés, személyes adatok nem kívánt nyilvánosságra hozatala, nem kölcsönös beleegyezésen alapuló jeleneteket ábrázoló explicit képanyagok nyilvánosságra hozatala és az adatvédelmi jogszabályokon alapuló kérelmek.

A „Bántalmazás/zaklatás” kategóriába tartozó kérelmek olyan szándékos viselkedéshez kapcsolódnak, amelyeket az áldozat fenyegetőnek vagy nyugtalanítónak ítélt.

Az „Üzlettel kapcsolatos panaszbejelentések” kategóriába tartozó kérelmek olyan tartalmakhoz kapcsolódnak, amelyek vélelmezetten illegálisak, mert tisztességtelen versenyt népszerűsítenek, vagy piaci részesedés szerzésének érdekében üzleti versenytársat kritizálnak.

A „Választási jogszabály” kategóriába tartozó kérelmek az azzal foglalkozó helyi jogszabályok megsértésével kapcsolatosak, hogy hogyan működnek a választások, és/vagy hogy mit lehet mondani a jelöltekről.

A „Csalás” kategóriába tartozó kérelmek pénzügyi csalásokkal kapcsolatosak. Ide tartozhatnak többek között a foglalkoztatással kapcsolatos átverések és a csalárd pénzügyi tevékenységek.

A „Földrajzi vita” kategóriába sorolt kérelmek olyan tartalmakra vonatkoznak, amelyek vélelmezetten jogsértők, egy adott határ bizonyos módon való ábrázolásával kapcsolatos beszámolók alapján. Ide tartozhatnak többek között a szigetek, tengerek és egyéb földrajzi képződmények nevére vonatkozó panaszok.

„A kormányzat bírálata” kategóriába tartozó kérelmek kormányzati politika vagy politikusok hivatalos minőségükben való kritizálásával kapcsolatosak.

A „Mások személyi adataival való visszaélés” kategóriába tartozó kérelmek mások személyes adataival való rosszindulatú, az áldozat jó hírnevének megsértése érdekében történő visszaélésekkel kapcsolatosak. Ide tartozhatnak többek között a feltört fiókokkal és a lopott személyazonossággal kapcsolatos kérelmek.

A „Védjegy” kategóriába tartozó kérelmek kereskedelmi arculattal és/vagy megkülönböztető jegyekkel kapcsolatosak. Ide tartozhatnak többek között a hamisítványokra és a védjegyekre vonatkozó kérelmek.

A „Vallási meggyőződést érintő sértés” kategóriába sorolt kérelmek vallási szereplők hírnevének megóvását célzó jogszabályokhoz kapcsolódnak. Ide tartozhatnak többek között az istenkáromlással, az istenkáromlással, a „szentségtelen” ábrázolással és a vallási csoportok közötti vitákkal kapcsolatos kérelmek.

A „Kábítószerrel való visszaélés” kategóriába tartozó kérelmek olyan tartalmakhoz kapcsolódnak, amelyek vélelmezetten illegálisak, mert kábítószereket ábrázolnak, vagy azok használatát mutatják be. Ide tartozhatnak többek között a drogtermesztéssel, a droghasználattal kapcsolatos technikákkal, valamint a droghasználatot dicsőítő tartalmakkal kapcsolatos kérelmek.

A „Meztelenség/obszcenitás” kategóriába tartozó kérelmek olyan tartalmakkal kapcsolatosak, amelyek nem minősülnek pornográfiának, azonban sérthetik a meztelenségre vonatkozó jogszabályokat. Ide tartozhatnak többek között az obszcén ábrázolások, a meztelen vagy félmeztelen fotók és a szemérmetlenség.

A „Pornográfia” kategóriába tartozó kérelmek nyíltan szexuális tartalmakra vonatkoznak.

Az „Öngyilkosság” kategóriába sorolt kérelmek olyan tartalmakra vonatkoznak, amelyek öngyilkosságot ábrázolnak vagy népszerűsítenek.

Az „Erőszak” kategóriába sorolt kérelmek fizikai erő más élőlények bántalmazására irányuló szándékos használatával kapcsolatosak. Ide tartozhatnak többek között az állatkínzással kapcsolatos kérelmek.

A „Gyűlöletkeltés” kategóriába sorolt kérelmek védett csoportok elleni gyűlöletkeltésre vagy rasszista gyalázkodásra vonatkoznak. Ide tartozhatnak többek között a náci propagandával kapcsolatos, valamint az antiszemita és más rasszista tartalmak.

Melyek az eltávolítások százalékos arányának különböző típusú kategóriái?

Eltávolítva – Jogi ok: A jogi okokból eltávolított elemek.  

Eltávolítva – Irányelvek: A Google vagy a YouTube Általános Szerződési Feltételeinek és/vagy közösségi irányelveinek megsértése miatt eltávolított elemek. 

Tartalom nem található: A vélelmezetten jogsértő tartalom nem található a megadott elemben vagy helyen.  

Nincs elég információ: Nem lehetett döntést hozni, mert a Google-nak vagy a YouTube-nak további információra van szüksége a kérés feldolgozásához. Például a kérelmező hiányos adatokat adott meg az adott elemmel kapcsolatban, vagy nem adta meg az elem eltávolítása iránti kérésének okát.

Nem történt intézkedés – Egyéb: Az elemet nem távolítottuk el. Ebbe a kategóriába tartoznak az ismétlődő elemek is. 2020 előtt az adatkövetésre vonatkozó korlátozások miatt bizonyos esetekben nem tudtunk részletezni egyes nem eltávolítási intézkedéseket. Ezért a nem eltávolítási intézkedések is e kategória alatt szerepelnek a jelentésben. 

Már eltávolított tartalom: Az elemet egy másik kérés értelmében már korábban eltávolítottuk. 

2019 előtt az „Eltávolítások százalékos arányát” kérelmenként, nem pedig az elemenként meghozott intézkedések alapján tettük közzé. 2019-től az eltávolítások százalékos arányát az elemenként meghozott intézkedések alapján tesszük közzé. 

Az előző kategorizálás szerinti „Intézkedés történt” az „Eltávolítva – Jogi ok” és az „Eltávolítva – Irányelvek” kategóriákat takarja. 

Az előző kategorizálás szerinti „Nem történt intézkedés” a „Tartalom nem található”, a „Nincs elég információ”, a „Nem történt intézkedés – Egyéb” és a „Már eltávolított tartalom” kategóriákat takarja.
Főmenü
11889188869061618634
true
Keresés a Súgóoldalakon
true
true
true
false
false