A célközönségre és az alkalmazástartalomra vonatkozó beállítások kezelése

 
Academy Logo

Díjmentes képzés.

Ismerkedj meg a folyamattal, és tekintsd át az interaktív ellenőrző listát az Academy for App Success oldalán.
 

A felhasználók megfelelő kiszolgálásának érdekében fontos, hogy pontos adatokat közölj az alkalmazásról. A tartalombesorolási kérdőív kitöltése mellett az alkalmazás célközönségéről és tartalmáról is adatokat kell szolgáltatnod. A célközönségre vonatkozó beállításaidtól függően alkalmazásodra további Google Play-irányelvek vonatkozhatnak.

Alkalmazásod elsősorban 13 éven aluli gyerekeknek szól Meg kell felelned a Google Play családokkal kapcsolatos irányelveiben foglalt követelményeknek, beleértve azt a követelményt is, hogy csak Családbarát, öntanúsított hirdetési SDK használható hirdetések megjelenítéséhez.
Az alkalmazás mindenkinek szól, gyerekeknek is Minden olyan alkalmazásnak meg kell felelnie a Google Play családokkal kapcsolatos irányelveiben foglalt követelményeknek, amelynek célközönsége között legalább egy gyermekekre is kiterjedő korosztály szerepel – beleértve azt a követelményt is, hogy csak Családbarát, öntanúsított hirdetési SDK használható hirdetések gyermekeknek és ismeretlen életkorú felhasználóknak való megjelenítéséhez.
Az alkalmazás nem gyerekeknek szól A Google Play Fejlesztői Programszabályzat és a Fejlesztői terjesztési megállapodás követelményeit ebben az esetben is be kell tartanod.

Az alábbi linkeken többet is megtudhatsz a következő szakaszokról:

A „Célközönség és tartalom” szakasz kitöltése

Új alkalmazás létrehozásakor és meglévő frissítésekor is nyilatkoznod kell az alkalmazás célközönségének korosztályáról. A gyermekekre is kiterjedő célközönségnek szóló alkalmazásoknak meg kell felelniük a Google Play családokkal kapcsolatos irányelveiben foglalt követelményeknek.

Mielőtt kitöltenéd a Célközönség és tartalom szakaszt, nyilatkoznod kell arról, hogy alkalmazásod tartalmaz-e hirdetést, és meg kell adnod az alkalmazás-hozzáférésre vonatkozó utasításokat. Ezenkívül adatvédelmi irányelveket is hozzá kell adnod.

  1. Nyisd meg a Play Console-t, majd lépj az Alkalmazástartalom oldalra (Irányelvek > Alkalmazástartalom).
  2. A „Célközönség és tartalom” résznél kattints a Kezdés elemre. Ha már korábban kitöltötted a Célközönség és tartalom szakaszt, és módosítani szeretnéd, akkor kattints a Kezelés elemre. Töltsd ki értelemszerűen az egyes szakaszokat:
    • Célközönség életkora: Válaszd ki az alkalmazásod által megcélzott korosztályokat. Szükség esetén többet is választhatsz. További információt A megcélzott korosztályokról című szakaszban találsz.
    • Az alkalmazás adatai: Előfordulhat, hogy további részleteket kell közölnöd alkalmazásod működéséről. Nagyon fontos, hogy pontos válaszokat adj, amelyek tükrözik alkalmazásod működését. Bizonyos kérdések jogi előírásokhoz kapcsolódnak. Ha bizonytalan vagy, kérj segítséget jogi tanácsadódtól. 
    • Hirdetések: Ha alkalmazásod gyermekeknek jelenít meg hirdetéseket, kérdezhetünk a Google Play Családbarát öntanúsító hirdetési SDK programjával kapcsolatban, illetve arról is, hogy alkalmazásod rendelkezik-e semleges életkorszűréssel.
    • Áruházi jelenlét: Az elsősorban gyermekeknek szóló, és a több korosztálynak, pl. idősebb közönségnekés gyermekeknek is tervezett alkalmazások jogosultak a „Tanárok által jóváhagyott” programban való részvételre.
  3. Ellenőrizd a választásaid összesítését, majd kattints a Mentés elemre.
    • A Google ellenőrzi az alkalmazást, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a bejelentett célközönség pontos, és az alkalmazás megfelel a Google Play valamennyi fejlesztői irányelvének. Vedd figyelembe, hogy bizonyos fejlesztői fiókok és/vagy alkalmazáskategóriák részletes felülvizsgálaton eshetnek át, ami hét napos vagy kivételes esetekben hosszabb felülvizsgálati időt is igényelhet. Javasoljuk, hogy a tervezés során ezt is vedd figyelembe.

A megcélzott korosztályokról  

Csak akkor válassz egynél több korosztályt alkalmazásod célközönségeként, ha alkalmazásod a kiválasztott korosztályokhoz tartozó minden felhasználó számára megfelelő.

Ha alkalmazásod például kisgyermekeknek szól, akkor a korosztály csak a „6 éven aluliaknak” legyen.

Csak akkor válassz felnőtteket és gyerekeket is magukban foglaló korosztályokat, ha alkalmazásod tényleg minden korosztálynak szól – ne pedig azért, hogy így próbáld alkalmazásodat minél több felhasználóhoz eljuttatni.

Ha a 21 éven aluliak is az alkalmazás célközönségéhez tartoznak, fontos figyelembe venned, hogy lakhelyük jogszabályai szerint kiskorúnak számíthatnak. A gyermekeket célzó alkalmazásoknak meg kell felelniük a Google Play családokkal kapcsolatos irányelvében foglalt követelményeknek.

Az alábbi tippek és példák további segítséget nyújthatnak a leginkább megfelelő korosztály kiválasztásában.

Általános bevált módszerek  

  • Minőség –  Az alkalmazások minősége és helyes működése sokat számít, még a gyerekek esetében is. Gondoskodj arról, hogy alkalmazásod használata ne jelentsen nehézséget a célközönséged számára például a navigáció, a képi tartalom, a szövegek és a hangalámondás szempontjából.
  • Cél és érték – Gondold át, hogy milyen üzenetet közvetítesz, és milyen kapcsolatot teremtesz a gyerekekkel – a narratíván, a karaktereiden, a szintlépés menetén, a jutalomrendszeren vagy bármi máson keresztül.
  • Korosztálynak való megfelelés – Gondold át, hogy milyen felnőtteknek szóló tartalom, gondolat vagy téma jelenik meg az alkalmazásodban, és hogy az megfelelő-e a célközönséged számára. Ez a hirdetésekre és az alkalmazáson belüli vásárlásokra is vonatkozik.

5 éven aluliak

Ne feledd, hogy ez a korosztály a legtöbb területen gyerekeket jelent.

Alkalmazásod akkor lehet megfelelő a korosztály számára, ha:

  • Az olvasni nem tudók számára is használható; kevés szöveg értelmezését igényli. 
  • Felülete egyszerű, nagy méretű ikonográfiát alkalmaz, az interaktív elemek egyértelműek és konzisztensek.
  • Fiatalok számára szórakoztató képeket, színeket, hangokat tartalmaz.
  • Szerepjátszásra, egyszerű problémamegoldásra, illetve szabad kreatív játékra fókuszál.
  • Jól ismert karaktereket vagy hovatartozáson, összetartozáson, családon, barátságon alapuló történeteket mutat be.
  • Hangvétele pozitív vagy bolondos; vidám véget ér, vagy egyértelmű mondanivalóval zárul.
  • Törődés mérsékelt kifejezését is ábrázolja, például egymást ölelő vagy egymás kezét megfogó karaktereket.
  • A játékhoz csatlakozó szülőknek egyértelmű szerepet ad, vagy egyértelmű tájékoztatást nyújt nekik.
Alkalmazásod valószínűleg nem megfelelő a korosztály számára, ha:
  • Félelmetes, sötét helyszíneket vagy veszélybe kerülő karaktereket ábrázol (például félelmetes állatokat, szörnyeket, zenéket vagy háttereket).
  • Gyors reakciókat, finom motoros mozgást, gépelést vagy számolást igényel. 
  • Rövid távú memóriát vagy absztrakt gondolkodást igénylő feladatokat tartalmaz. 
  • A játékos büntetést kaphat vagy hátrányba kerülhet a játékban – ez a korosztály még nem tanulta meg teljesen, hogy miként szabályozhatja érzelmeit, illetve hogyan reagáljon megfelelően a sikertelenségre.
  • Erőszakot, verekedést, fegyvereket, durva humort vagy nyelvezetet, csúfolódást, bármilyen mértékű vagy akár burkoltan szexuális témát, illetve alkoholábrázolást tartalmaz.
  • Számos figyelemelterelő jellemzőt tartalmaz, amelyek akadályozhatják a gyermekeket a játékban.

6–8 éves

Ne feledd, hogy ez a korosztály a legtöbb területen gyerekeket jelent.

Alkalmazásod akkor lehet megfelelő a korosztály számára, ha:

  • Támogatja azokat, akik már most olvasni vagy írni kezdtek, de csak korlátozott mértékben igényli szöveg értelmezését.
  • Pozitív visszajelzést nyújt azoknak, akik még érzékenyek a sikertelenségre, de fejlődni szeretnének.
  • Vicces vagy népszerű karaktereket, történeteket tartalmaz, esetleg börleszket és túlzó ábrázolást.
  • Pozitív példaképeket szerepeltet.
  • Jelvényeket, gyűjthető karaktereket, titkos pályákat és más, a korosztálynak megfelelő ösztönző elemeket alkalmaz.
  • Kapcsolódik a korai oktatáshoz, például a nyelvi fejlesztéshez, az írás-olvasáshoz és az egyszerű matematikához.

Alkalmazásod valószínűleg nem megfelelő a korosztály számára, ha:

  • Kisgyerekeknek szóló témákat, színeket, karaktereket vagy zenéket tartalmaz.
  • Sztereotip vagy a valóságtól távol eső üzenetet közvetít az emberek külsejéről, beleértve az ilyesmit hangsúlyozó karaktereket és tevékenységeket (pl. megszépítésről szóló játékok).
  • Megalázó, tárgyiasító vagy szexualizált módon ábrázolt karaktereket és viszonyokat mutat be.
  • Valósághű agressziót, erőszakot vagy sérülést (többek között aktuális eseményeket) ábrázol.
  • Keresési funkciót tartalmaz.

9–12 évesek

Ne feledd, hogy ez a korosztály a legtöbb területen gyerekeket jelent.
Alkalmazásod akkor lehet megfelelő a korosztály számára, ha:
  • Logikai vagy térbeli gondolkodással megoldható feladatokat tartalmaz, de következtető és absztrakt gondolkodást nem feltétlenül igényel (utóbbiak még túl nagy kihívást jelenthetnek).
  • Olyan témákat szerepeltet, amelyek a korosztály tantárgyainak is részei.
  • Lehetőséget ad a kreatív önkifejezésre és a személyre szabásra (legfeljebb korlátozott, szülők által felügyelt megosztási lehetőségekkel).
Alkalmazásod valószínűleg nem megfelelő a korosztály számára, ha:
  • Kevésbé illendő humort, témákat, karaktereket vagy feladatokat tartalmaz.
  • Túl monoton vagy egyszerű játékmenetre támaszkodik.
  • Megalázó, tárgyiasító vagy szexualizált módon ábrázolt karaktereket és viszonyokat mutat be.
  • Káromkodást tartalmaz.
  • Sztereotip vagy a valóságtól távol eső üzenetet közvetít az emberek külsejéről, beleértve az ilyesmit hangsúlyozó karaktereket és tevékenységeket (pl. megszépítésről szóló játékok).
  • Nem megfelelő viselkedést, például valósághű agressziót, erőszakot vagy sérülést ábrázol (beleértve az aktuális közéleti eseményeket).
  • Lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlen kapcsolatba lépjenek egymással.

13–15 évesek

Ne feledd, hogy ez a korosztály bizonyos területeken gyerekeket jelent.
Alkalmazásod akkor lehet megfelelő a korosztály számára, ha:
  • Bonyolultabb történeteket, karaktereket, humort, kihívásokat vagy játékmechanikákat tartalmaz.
  • Olyan témákat szerepeltet, amelyek a korosztály tantárgyainak is részei.
  • A korosztálynak megfelelő közösségi funkciókat és bővítményeket tartalmaz.
  • A korosztálynak megfelelő információkat közöl az identitásról, az önészlelésről és a serdülőkorról.

Alkalmazásod valószínűleg nem megfelelő a korosztály számára, ha:

  • Pozitív szemszögből mutat be erőszakos, sztereotip, megalázó, tárgyiasító vagy kifejezetten szexualizált módon ábrázolt karaktereket és viszonyokat.
  • Veszélyes tevékenységekre ösztönöz, például olyan kihívásokra, amelyek sérülést okozhatnak. 

16–17 évesek

Ne feledd, hogy ez a korosztály bizonyos területeken gyerekeket jelent.
Alkalmazásod akkor lehet megfelelő a korosztály számára, ha:
  • Olyan témákat szerepeltet, amelyek a korosztály tantárgyainak is részei.
  • A tizenévesek népszerű karaktereit és témáit dolgozza fel.
  • Bonyolultabb problémamegoldási feladatokat is tartalmaz. 
  • A korosztálynak megfelelő közösségi funkciókat és bővítményeket tartalmaz.
  • Elősegíti az érzelmek pozitív kifejezését.

Alkalmazásod valószínűleg nem megfelelő a korosztály számára, ha:

  • Extrém erőszakot, szexuális vagy családon belüli erőszakot ábrázol.
  • Addiktív elemeket tartalmaz.
  • A pénzköltés lehetőségét csak nagy összeg után korlátozza.

18 éven felüliek

A felnőttek számára általánosan megfelelő, a jogszabályok és az irányelvek követelményeit betartó tartalom.

Személyes adatok

A gyermekektől származó személyes és bizalmas információk (pl. név vagy e-mail-cím) mindennemű begyűjtéséről nyilatkoznod kell. Az adatok begyűjtését csak szülői engedéllyel végezheted, amennyiben a vonatkozó szabályok erre köteleznek. Ajánlott alaposan tájékozódnod arról, hogy az alkalmazásodhoz használt SDK-k és API-k hogyan gyűjthetnek felhasználói adatokat. Kiindulásként olvasd végig a hozzájuk tartozó dokumentációkat. Ne feledd, hogy az alkalmazásodból kikerülő minden adat a te felelősséged. További útmutatásért olvasd el a felhasználói adatokra vonatkozó irányelveket, és tájékozódj a célországban érvényes jogszabályokról.

Semleges életkorszűrés 

A semleges életkorszűrés a felhasználók életkorának olyan módú ellenőrzésére szolgál, amely nem ösztönzi őket arra, hogy hamis életkort közöljenek azért, hogy hozzáférhessenek az alkalmazás nem gyerekeknek való részeihez. Ez például megvalósítható egy olyan rendszerben, amely arra kéri a felhasználókat, hogy maguk gépeljék be születésük évét, hónapját és napját. A semleges életkorszűrés helytelen megvalósítása lenne, ha az életkorválasztó elem alapértelmezetten a korhatárra (például betöltött 13. életév) lenne beállítva, vagy ha az alkalmazásban jelezve lenne, hogy bizonyos elemek csak adott életkor felett hozzáférhetők. Az FTC webhelyén további információk találhatók az életkor szerinti szűrésről.

Ha alkalmazásod célközönsége gyerekeket és idősebb korosztályt is tartalmaz, a gyerekek számára megjelenített hirdetéseknek meg kell felelniük a Google Play Családbarát öntanúsító hirdetési SDK programjának. A semleges életkorszűrést is úgy kell megvalósítanod, hogy a gyerekeknek nem megfelelő hirdetéseket csak idősebbek láthassák.

Az olyan alkalmazások esetében, amelyeknek a célközönsége kizárólag gyermekekből áll, az összes hirdetésnek öntanúsító hirdetési SDK-ból kell származnia.

Gyermekek számára nem szándékosan vonzó alkalmazások

Szeretnénk biztosak lenni abban, hogy a T alatti tartalombesorolással rendelkező, nem gyermekeknek szóló alkalmazások véletlenül sem vonzók számukra.

Ha alkalmazásod nem gyermekeknek szól, de az adatlapon olyan marketingelemek szerepelnek, amelyek vonzók lehetnek számukra (például fiatalos animáció vagy fiatal karakterek a grafikai elemek között), akkor válaszd az Igen lehetőséget.

Ha alkalmazásod nem gyermekeknek szól, és úgy gondolod, hogy az áruházi adatlapod nem tartalmaz olyan marketingelemeket, amelyek vonzók lehetnek a gyermekek számára, VAGY ha nem vagy biztos ebben, akkor válaszd a Nem lehetőséget.

A „Nem gyermekek számára tervezett” címke megjelenítése

  1. Nyisd meg a Play Console-t, majd lépj az Alkalmazástartalom oldalra (Irányelvek > Alkalmazástartalom).
  2. A „Célközönség és tartalom” szakaszban kattints a Kezdés vagy a Kezelés elemre.
  3. A „Megcélzott korosztály” szakaszban válassz gyermeknek nem minősülő korosztályokat – azaz legalább 13 éveseket.
  4. Az „Áruházi jelenlét” szakaszban a „Gyermekek számára vonzó” kérdés mellett válaszd az Igen lehetőséget.

Előfordulhat, hogy a Google nem ért egyet a kijelentéseddel, ha a Nem lehetőséget választod. Ebben az esetben a következő lehetőségeid vannak:

  • Eltávolíthatsz minden olyan marketingelemet az áruházi adatlapról, amely vonzó lehet a gyermekek számára, beleértve azokat, melyeket a felülvizsgálatért felelős csapatunk azonosított.
  • Választhatod inkább az Igen lehetőséget, így megjelenhet adatlapodon a „Nem gyermekek számára tervezett” címke.
  • Felveheted az alkalmazás által célzott korosztályok közé a gyermekeket is (ehhez meg kell felelned a Google Play családokkal kapcsolatos irányelve követelményeinek).

Kapcsolódó linkek

Hasznosnak találta?

Hogyan fejleszthetnénk?

További segítségre van szüksége?

Próbálja ki a következő lépéseket:

Keresés
Keresés törlése
A keresés bezárása
Google-alkalmazások
Főmenü
15217336838209733772
true
Keresés a Súgóoldalakon
true
true
true
true
true
92637
false
false