Az érvénytelen forgalomról

Az érvénytelen forgalom olyan hirdetéskattintásokra és -megjelenítésekre utal, amelyek nem valós felhasználói érdeklődés eredményei – ide tartozik például a csalárd szándékból, szándékosan generált forgalom, illetve ilyenek a véletlen vagy ismétlődő kattintások. Az érvénytelen kattintásokért és megjelenítésekért nem számítunk fel díjat, mert csekély értékük van (vagy értéktelenek).

A Google több rétegből álló védelmet kínál a hirdetőknek az érvénytelen forgalommal szemben. Bár az érvénytelen forgalom nagy részét automatikusan, szinte valós időben észleljük, rendszereink és szakértőink folyamatosan felülvizsgálják a forgalmat, hogy nem található-e új vagy korábban nem észlelt érvénytelen forgalom. A Google által észlelt érvénytelen forgalom – az észlelés időpontjától függően – különbözőképpen jelenik meg. Ha az adott havi számla elkészítése előtt észlelünk érvénytelen forgalmat, a rendszerünk korrigálja a használati adatokat, és egyáltalán nem számlázzuk ki az érvénytelen forgalmat. A számla létrehozása után észlelt érvénytelen forgalom esetén a Google – ahol indokolt és lehetséges – „érvénytelen forgalomért járó jóváírást” ad az ügyfeleknek. Ezek a jóváírások a későbbi számlákon és a fiók tranzakciós előzményekre vonatkozó jelentéseiben tekinthetők meg.

A jóváírások kibocsátásakor annak az érvénytelen forgalomnak a részleteit is megadjuk, amely után jóváírást adunk. Ezek az adatok az eredeti számla számát, az eredeti szolgáltatási hónapot, a megrendelésszámot, a fiók költségkeretének nevét és az érvénytelen forgalomhoz társított kampánynevet tartalmazzák. Ezek az adatok a Google Ads-fiók Összefoglaló oldalán és Számlázási tevékenység vagy Tranzakciók oldalán, valamint a hó végi számlában találhatók.

Az érvénytelen forgalom típusai

Az alábbiakban felsoroljuk a kattintások és a megjelenítések néhány olyan típusát, amelyet a rendszer érvénytelenként kezel:

  • Véletlen kattintások, amelyek nem biztosítanak értéket a hirdető számára; például a dupla kattintás második kattintása
  • A hirdetési költségek növelése céljából végzett manuális kattintások
  • A hirdetéseket megjelenítő webhelytulajdonosok profitjának növelése céljából végzett manuális kattintások
  • Automatizált eszközök, robotalkalmazások és egyéb, megtévesztési céllal működtetett szoftverek által generált kattintások és megjelenítések
  • Olyan megjelenítések, amelyek célja, hogy mesterségesen csökkentsék egy hirdető átkattintási arányát (CTR)

Hogyan biztosít a Google védelmet az érvénytelen forgalommal szemben?

A Google minden interakciónál többféle adatot ellenőriz, például a következőket:

  • IP-cím
  • Interakció időpontja
  • Ismétlődő interakciók

A különféle típusú interakciós minták megvizsgálása után a Google megpróbálja kiszűrni a potenciálisan érvénytelen interakciókat, mielőtt azok megjelennének a fiókban.

További információ a Google érvénytelen forgalom elleni védelméről.

A Google kiszűri az érvénytelen forgalmat a jelentésekből, és az automatikus észlelőrendszert megkerülő forgalomért jóváírást ad. További információ arról, hogyan tekinthető meg az érvénytelen interakciókért járó jóváírás.

A forgalomnövekedés gyakori okai

Az, hogy a kattintások vagy a megjelenítések számában jelentős növekedés mutatkozik a fiókban, még nem minden esetben jelenti, hogy a hirdetések érvénytelen forgalmat generáltak. A legtöbb esetben a forgalom megugrásait más dolgok okozzák.

Példák arra, hogy miért tapasztalhat növekedést a forgalomban:

  • Az átlagos napi költségkeret változásai: Ha megemeli a kampányok átlagos napi költségkeretét, a hirdetések több megjelenítést és – ennek megfelelően – több kattintást érhetnek el.
  • A kulcsszavak maximális CPC-jének megváltoztatása: Egy vagy több kulcsszó maximális CPC-jének (kattintásonkénti költségének) emelése gyakoribbá teheti a hirdetések megjelenítését. Ugyanez eredményezheti azt is, hogy a hirdetések a korábbinál magasabb pozícióban jelennek meg. Ez igaz a Display Hálózaton megjelenő hirdetésekre is – a magasabb CPC magasabb pozíciót, így több megjelenítést és kattintást eredményez.
  • Új kulcsszavak felvétele: Ha új kulcsszavakat ad a kampányhoz – főleg, ha ezek általános kulcsszavak vagy népszerű keresőkifejezések –, megnőhet az elért megjelenítések és kattintások száma.
  • A hirdetések új Display hálózati webhelyeken jelennek meg: Ha a hirdetési kampány automatikus elhelyezéseket használ, az átlagos napi költségkeret pedig elég nagy, a hirdetési forgalom jelentősen megnőhet, ha új megjelenítői webhelyre irányul.
  • Szezonális trendek és aktuális események: Esetenként egy adott téma iránti érdeklődés hirtelen növekedése forgalomnövekedést okozhat – például ünnepek alatt, vagy ha egy híresség blogol vagy beszél valamilyen témáról.

További információ a forgalomnövekedés valós okairól.

Kapcsolódó linkek

Hasznosnak találta?

Hogyan fejleszthetnénk?
Keresés
Keresés törlése
A keresés bezárása
Google-alkalmazások
Főmenü
12741239172540332066
true
Keresés a Súgóoldalakon
true
true
true
true
true
73067
false
false
false