Értesítés

Kérjük, ne adjon meg személyes vagy bizalmas egészségügyi információkat, például lépésszámot, kalóriát, pulzusszámot, alvási vagy edzésadatokat, illetve szívegészségügyi információkat, amikor kérdéseket tesz fel a Közösségben.

Az edzés leállítására vonatkozó emlékeztetők beállítása

Fontos: Annak megállapítására, hogy Ön mikor fejezi be az adott edzést, az emlékeztetők az eszköz gyorsulásmérő-adatai alapján határozzák meg az edzések végét. Ezek az adatok sosem kerülnek ki az eszközről.

Az akkumulátor üzemidejének meghosszabbítása érdekében a Google Fitnesz észleli, ha Ön abbahagyja a mozgást, és figyelmezteti arra, hogy állítsa le az edzést az órán.

A Fitnesz a következő esetekben állapítja meg, hogy Ön befejezte az adott edzést:

  • a tevékenységeket (például futást vagy kerékpározást) követő öt perc tétlenség után;
  • bizonyos egyéb tevékenységeket (például sétát) követő 10 perc tétlenség után.
Megjegyzés: Mivel az edzések során sétálni is szoktunk két tevékenység között, csak akkor kap edzés leállítására vonatkozó emlékeztetőt, ha néhány percig nem végez semmilyen mozgást. Ha például fut, majd megáll és sétálni kezd, vagy súlyzóval edz, leáll és elmegy folyadékért, akkor nem kap értesítést.

Mire lesz szüksége?

A Fitnesz csak bizonyos Wear OS-eszközön küld az edzés leállítására vonatkozó emlékeztetőket.

Az edzés leállítására vonatkozó emlékeztetők kikapcsolása

Fontos: Az edzés leállítására vonatkozó emlékeztetők alapértelmezés szerint be vannak kapcsolva. Az emlékeztetőket bármikor ki is kapcsolhatja a különböző tevékenységek esetében.

  1. Ha a képernyő sötét, koppintson rá az óra felébresztéséhez.
  2. Nyissa meg a Google Fitnesz Google Fitnesz alkalmazást.
  3. Kezdje el az edzést.
  4. Koppintson a Továbbiak Továbbiak ikonra.
  5. Görgessen le, és koppintson a Beállítások majd pedig Edzéssel kapcsolatos beállítások lehetőségre.
  6. Kapcsolja be vagy ki az Edzés leállítására vonatkozó emlékeztetők beállítást.

Megjegyzés: Ha figyelmen kívül hagyja az emlékeztetőt, az a képernyőn marad addig, amíg újra bele nem kezd a tevékenységbe, vagy le nem veszi az óráját.

Tevékenységek, amelyek befejezése után öt perccel a Google Fitnesz értesítést küld

  • Futás
  • Kerékpározás
  • Edzés ellipszis tréneren
  • Edzés evezőgépen

Tevékenységek, amelyek befejezése után 10 perccel a Google Fitnesz értesítést küld

  • Aerobik
  • Tollaslabda
  • Kosárlabda
  • Biatlon
  • Box
  • Köredzés
  • CrossFit
  • Tánc
  • Flossing
  • Amerikai futball
  • Ausztrál futball
  • Foci
  • Frizbi
  • Torna
  • Kézzel hajtott kerékpározás
  • HIIT
  • Túrázás
  • Jégkorong
  • Szakaszos edzés
  • Ugrókötelezés
  • Kettlebellezés
  • Kick-box
  • Raketball
  • Evezés
  • Rögbi
  • Hótalpazás
  • Squash
  • Lépcsőzés
  • Erőedzés
  • Úszás
  • Asztalitenisz
  • Csapatsportok
  • Tenisz
  • Futógép
  • Séta
  • Súlyemelés
  • Zumba

Tevékenységek, amelyek nem ajánlanak fel edzés leállítására vonatkozó emlékeztetőket

  • Jóga
  • Pilates
  • Spinning
  • Saját testsúlyos edzés (calisthenics)

Hasznosnak találta?

Hogyan fejleszthetnénk?
Keresés
Keresés törlése
A keresés bezárása
Főmenü
619413046894237632
true
Keresés a Súgóoldalakon
true
true
true
false
false