ISBN-ek

Az ISBN-szám (International Standard Book Number) a könyvek egyedi azonosítója, amelyet valamelyik ISBN regisztrációs iroda bocsát ki.

Ha egy adott könyv esetében megadtál ISBN-számot, akkor a Könyvkatalógusban vagy az adott könyv Metaadatok lapján láthatod. A nyomtatott (puha vagy kemény kötésű) formában kiadottként jelzett könyvek esetében a „P”, a digitális formátumúak esetében pedig az „E” betű szerepel az ISBN után a Könyvkatalógusban – ezek a betűk nem részei az azonosítónak.

Követelmények

Nem szükséges ISBN szám egy könyv elküldéséhez a Google Könyvek szolgáltatásba vagy a Google Playen történő értékesítéséhez. A Google hozzárendel egy egyedi azonosítót (a GGKEY előtaggal) minden olyan könyvhöz, amely még nem rendelkezik eggyel. A GGKEY-t a Google csak belsőleg használja fel.

10 és 13 számjegyű ISBN-ek

A Google elfogadja a 10 és a 13 számjegyből álló ISBN-eket is. Ha 10 számjegyből álló ISBN-t adsz meg, a Partnerközpont a konzisztencia miatt a 13 számjegyből álló ISBN-t jeleníti meg.

Érvényes és érvénytelen ISBN-ek 

Minden ISBN szám utolsó számjegye egy „ellenőrző szám”, amely a többi számjegyen végrehajtott komplex számítás eredménye. Ha a szám nem egyezik meg a számítás eredményével, akkor érvénytelennek minősül, és a Partnerközpont nem teszi lehetővé, hogy az adott számmal könyvet hozz létre. 

A régi, 10 számjegyből álló ISBN-ek mindegyike rendelkezik 13 számjegyből álló egyenértékű kóddal (ahol a 13 számjegyből álló változat esetén a 978-as számot a 10 számjegyből álló ISBN első 9 számjegye követi), az ellenőrző szám azonban eltérő. 

Az ellenőrző számokkal kapcsolatban további információkat találhatsz az ISBN-ről szóló Wikipédia-bejegyzésben

ONIX-ot használó partnerek

A Google kizárólag az ONIX segítségével megadott árakat fogadja el az e-könyvekhez, ha a megegyező ISBN-ek digitális formátumhoz tartoznak.

Több ISBN egy könyvhöz

Egy könyv eltérő kiadásai eltérő ISBN számokat tartalmazhatnak. Bár megadhatod mindegyik ISBN-t külön bejegyzésként a könyvkatalógusban, javasoljuk, hogy csökkentsd le a bejegyzések számát több ISBN feltüntetésével a következő módszerek valamelyikével.

1. Egyetlen bejegyzés egy elsődleges ISBN-nel és a kapcsolódó ISBN-ekkel

Általában azt javasoljuk, hogy csak egyszer add hozzá a könyvet Könyvkatalógusodhoz: a Metaadatok lapon elsődleges ISBN-t választva, majd az esetleges kapcsolódó ISBN-eket hozzáadva. Például, ha más ISBN tartozik a könyv puha és kemény kötésű kiadásához, a puha kötésű ISBN-jét használhatod elsődleges, a kemény kötésű ISBN-jét pedig kapcsolódó azonosítóként.

Rendszerünk a következő módokon használja az elsődleges ISBN-t:

  • Az elsődleges ISBN megjelenik a jelentésekben. (Ha könyveket értékesítesz a Google Playen, az értékesítési jelentésekben megjelenik az elsődleges ISBN, valamint az egyik kapcsolódó ISBN is.)
  • A Google Könyvek előnézeti oldalai tartalmaznak linkeket az egyes könyvek megvásárlásához. Ezek a linkek az elsődleges ISBN-nek megfelelő oldalakra mutatnak.
Elsődleges ISBN önmagában történő megadása a következő esetekben ajánlott:
  • olyan könyveknél, amelyeket nem tervezel értékesíteni a Google Playen;
  • csak nyomtatott kiadásban megjelent könyveknél, amelyek eltérő ISBN-nel rendelkeznek puha és kemény kötésben;
  • olyan (nyomtatott változat nélküli) e-könyveknél, amelyeknek a különböző elektronikus formátumai – például EPUB vagy PDF – különböző ISBN-nel rendelkeznek.

2. Két bejegyzés a nyomtatott és elektronikus kiadásnak

Ha egy olyan könyvet szeretnéle értékesíteni a Google Playen, amely különböző ISBN-nel rendelkezik nyomtatott és elektronikus változatban, előnyösebb lehet két bejegyzést megadni a könyvkatalógusban: egyet a nyomtatott változat ISBN-jével („pISBN”) és egyet az elektronikus kiadás ISBN-jével („eISBN”). Jóllehet ez a beállítás bonyolultabb, de a következő előnyökkel jár:

  • A Google Play értékesítési jelentéseiben az eISBN fog megjelenni.
  • A pISBN-hez tartozó Google Könyvek előnézeti oldal a könyv nyomtatott változatát értékesítő oldalra mutató linkeket, valamint egy „Az e-könyv megtekintése” gombot tartalmaz, amely az eISBN-bejegyzést tartalmazó oldalra mutat.

A beállítás bonyolult jellege miatt akkor javasoljuk a használatát, ha a következő feltételek kivétel nélkül teljesülnek:

  • Ha szeretnéd értékesíteni a könyvet a Google Playen.
  • A könyv nyomtatott és elektronikus változata különböző ISBN-nel rendelkezik.
  • A Google Play értékesítési jelentéseiben az eISBN-nek kell megjelennie.
  • Azt szeretnéd, hogy a Google Könyvek előnézeti oldalán lévő „Könyv megvásárlása” linkek a nyomtatott változatra mutassanak.

A módszer alkalmazásához kövesse ezeket a lépéseket (lentebb egy összefoglalót is találsz):

  1. Ha több pISBN-nel vagy eISBN-nel rendelkezel, válassz ki egy elsődleges pISBN-t és egy elsődleges eISBN-t. A többi pISBN-t és eISBN-t megadhatod kapcsolódó ISBN-ként.

  2. Aktiváld a pISBN-bejegyzést, hogy csak a Google Könyvekben legyen elérhető. Ezzel megelőzöd az esetleges kavarodást, hogy mely kiadást lehet megvásárolni a Google Playen (mivel ott kizárólag az eISBN-bejegyzés lesz megvásárolható). Mivel a bejegyzéshez tartozó elsődleges ISBN a nyomtatott változat azonosítója, a Google Könyvek előnézeti oldalán megjelenő vásárlási linkek a nyomtatott változat oldalaira fognak mutatni.

  3. A pISBN-bejegyzésnél add meg az eISBN-t „Az elektronikus verzió elérhető a következőként” típus kapcsolódó ISBN-jeként. Ezzel a Google Könyvek előnézeti oldalán megjelenik az „E-könyv megtekintése” gomb, amely a könyv Google Play-oldalára vezet.

    Utasítások az ONIX-et használó partnerek számára (kattints a kibontáshoz/összecsukáshoz)

    Használd a relatedproduct modult az eISBN 27-es RelationCode értékkel való megadásához.

    Példa:

    <RelatedProduct>
      <RelationCode>27</RelationCode> <!-- a címke digitális (e-könyvhöz tartozó) ISBN-t jelöl (eISBN)-->
      <ProductIdentifier>
        <ProductIDType>15</ProductIDType>
        <IDValue>9780312945077</IDValue> <!-- 13 jegyű digitális (e-könyv) ISBN (eISBN) -->
      </ProductIdentifier>
    </RelatedProduct>
  4. Engedélyezd az eISBN-bejegyzés értékesítését a Google Playen. Ne felejtsd el megadni az árakat és értékesítési beállításokat a bejegyzésnél.

  5. A pISBN-bejegyzésnél add meg az eISBN-t „Az elektronikus kiadvány a következő alapján készült” típus ISBN-jeként. Ezáltal a könyv pISBN szám alapján is megkereshető a Google Play Áruházban.

    Utasítások az ONIX-et használó partnerek számára (kattints a kibontáshoz/összecsukáshoz)

    használd a relatedproduct modult a pISBN RelationCode 13-mal való megadásához.

    Példa:

    <RelatedProduct>
      <RelationCode>13</RelationCode> <!-- a címke a nyomtatott könyv ISBN-számát jelöli -->
      <ProductIdentifier>
        <ProductIDType>15</ProductIDType>
        <IDValue>9780312945077</IDValue> <!-- 13 jegyű, nyomtatott könyvet jelölő ISBN-szám -->
      </ProductIdentifier>
    </RelatedProduct>
  6. Ha az adott könyv PDF-és EPUB-formátumú változatával is rendelkezel, a PDF-fájlt add meg a pISBN-bejegyzésnél, az EPUB-fájlt pedig az eISBN-bejegyzésnél. Ha a két bejegyzés kölcsönösen kapcsolódó ISBN-nel rendelkezik, mindkét formátum hozzáférhető lesz azok számára, akik a Google Playen vásárolják meg a könyvet. A felhasználó az eredeti nyomtatott könyv oldalszámát is láthatja a Google Playen, még folyó szöveg módban is.

Javaslatok összegzése: két bejegyzés megadása a nyomtatott és elektronikus kiadásokhoz

pISBN-bejegyzés eISBN-bejegyzés
Aktiválva, hogy a Google Könyvekben hozzáférhetővé váljon Értékesíthető a Google Playen
Az eISBN „Az elektronikus verzió elérhető a következőként” típus kapcsolódó ISBN-jeként szerepel A pISBN „Az elektronikus kiadvány a következő alapján készült” típus kapcsolódó ISBN-jeként szerepel
A könyv tartalma PDF-formátumban van megadva A könyv tartalma EPUB-formátumban van megadva
A fájl neve pISBN.pdf* A fájl neve eISBN.epub, a borítót tartalmazó fájl neve pedig eISBN.jpg*

* A pISBN és az eISBN helyére a tényleges ISBN-számot helyettesítsd be.

Hasznosnak találta?
Hogyan fejleszthetnénk?