Kérdezze az Analytics Forgalomfigyelőt

Ha az Analytics Forgalomfigyelőnek angol nyelven kérdéseket tesz fel, számos témában kaphat tőle választ. Az Analytics Forgalomfigyelő idővel egyre intelligensebb lesz, mivel megismeri, hogy milyen kérdések foglalkoztatják Önt.

Így működik

A jelentések mutatókból és dimenziókból állnak, Ön pedig természetes módon megfogalmazott kérdéseket tehet fel az Analytics Forgalomfigyelőnek ezekre vonatkozóan. További információ a mutatók és a dimenziók működéséről.

Nézzünk végig egy példát:

  • Az Ország egy dimenzió, az Új felhasználók pedig egy mutató.
  • Az Analytics Forgalomfigyelőtől megkérdezheti például, hogy „Which countries are most new users from?” (Mely országokból származik a legtöbb új felhasználó?)
  • Ugyanakkor nem szükséges pontos Analytics-terminológiát használnia az Analytics Forgalomfigyelővel való kommunikáció során. Azt is megkérdezheti, hogy „“Which locations are new customers from?”” (Honnan származnak az új ügyfelek?). Az Analytics Forgalomfigyelő meg fogja érteni, hogy a „locations” szó az Ország dimenzióra, a „new customers” pedig vélhetően az Új felhasználókra vonatkoznak.

Ötletek a kérdésekre vonatkozóan

A következő kérdések néhány példát mutatnak arra vonatkozóan, hogy mi mindent kérdezhet meg a szolgáltatástól.

Kategória Tegye fel kérdését...
Feltehet alapvető kérdéseket. „How many users did we get yesterday?” (Hány felhasználó fordult meg nálunk tegnap?)
„Where is my traffic coming from?” (Honnan származik a forgalom?)
„How many new users did we get last week on mobile?” (Hány új felhasználót szereztünk a múlt héten mobileszközön?)
Feltehet az okokat firtató kérdéseket. „Why did my traffic drop?” (Miért csökkent a forgalmam?)
„Why is my bounce rate increasing?” (Miért növekszik a visszafordulási arányom?)
„What are the reasons revenue increase last week?” (Milyen okokból kifolyólag növekedett a bevétel a múlt héten?)
Feltehet anomáliákkal kapcsolatos kérdéseket. „Is there a problem with paid search?”(Van valami probléma a fizetett hirdetéssel?)
„Is Canada traffic normal?” (Normális a kanadai forgalom?)
„Is there anything unusual?” (Észlelhető bármi szokatlan?)
Ellenőrizheti a teljesítményt. „Which channel converted the best for [Goal X]?” (Melyik csatorna konvertált a legjobban a(z) [X cél] szempontjából?)
„Which landing pages with over 500 sessions have the worst bounce rates?” (A több mint 500 munkamenettel rendelkező céloldalak közül melyeknek van a legrosszabb visszafordulási arányuk?)
Megjelenítheti a trendeket grafikonon. „Trend of new users this month?” (Hogy alakult az ebben a hónapban szerzett új felhasználókra vonatkozó trend?)
„Graph of sessions from Chicago vs Seattle in December?” (Ábrázold grafikonon a decemberi munkamenetek alakulását Debrecenre, illetve Miskolcra vonatkozóan.)
„Percent of Direct traffic over time?” (Milyen arányban volt tapasztalható a közvetlen forgalom ebben az időszakban?)
Összevetheti a különböző értékekre és időtartamokra vonatkozó adatokat „Conversion rate for referrals vs organic search?” (Hogy alakult a hivatkozások és az organikus keresés konverziós aránya?)
„Average time on page for mobile vs desktop?” (Milyen arányban töltöttek időt a felhasználók az oldalon mobileszközön, illetve asztali számítógépen?)
”How many [EventAction] did we have in February vs January?„ (Hány darab [EventAction] történt februárban januárhoz képest?)
Arányokról, illetve százalékos megoszlásról is érdeklődhet. „Share of sessions by browser?” (A munkamenetek megoszlása böngésző alapján?)
„What percent of sessions in the U.S. are from social?” (Az USA-ban indított munkamenetek mekkora része származik közösségi hálózatból?)
„What share of sessions are from women?” (A munkamenetek mekkora része származik nőktől?)
Összetett, több részből álló kérdéseket is feltehet. „How did share of new users compare in January for Firefox vs Chrome?” (Milyen arányban használták az új felhasználók januárban a Firefox, illetve a Chrome böngészőt?)”
„Trend of new users this year vs last year.” (Az új felhasználók összehasonlítása az idei és a tavalyi évre vonatkozóan.)

 

Előfordulhat, hogy az Analytics Forgalomfigyelő a nézetre vonatkozóan a fentiek közül nem minden kérdéstípusra képes válaszolni, mivel ez az adott beállításoktól és a rendelkezésre álló adatoktól is függ.

 

Az Analytics Forgalomfigyelő az adott felhasználói csoportokkal kapcsolatos kérdésekre is képes válaszolni.

 

Az e-kereskedelmi webhelyek számára „Which products had over 200 unique purchases?” (Mely termékek értek el több mint 200 egyedi vásárlást?)
„What is our conversion rate in Spain?” (Milyen a konverziós arány Spanyolországban?)
„Share of revenue by country last quarter?” (Hogyan alakult az ország szerinti bevétel a legutóbbi negyedévben?)
A hirdetők számára „Top campaigns by [Goal X] conversion rate?” (Melyek voltak a legjobban teljesítő kampányok a(z) [X cél] konverziós arányára vonatkozóan?)
„Which banner ad content performs best?” (Mely szalaghirdetés-tartalom teljesít a legjobban?)
„Which paid search keywords convert the best?” (Mely fizetett keresési kulcsszavak konvertálnak a legjobban?)
Megjelenítők számára “Which [Custom Dimension for Articles] got the most views yesterday?” (Mely [cikkekre vonatkozó egyéni dimenzió] érte el a legtöbb megtekintést tegnap?)
„What share of people on [Page] are female?” (A(z) [Oldal] oldalt látogató személyek hány százaléka nő?)
„Trend of pageviews for [Author X]” ([X szerző] oldalmegjelenítéseinek trendje)

 

Korlátok

Az Analytics Forgalomfigyelő jelenleg csak angol nyelven fogadja a kérdéseket.

Vannak bizonyos esetek, amikor az Analytics Forgalomfigyelő nem tudja értelmezni a kérdésben használt kifejezéseket, vagy a nyelvtani szerkezetet. Ilyen esetben mindent megteszünk a kérdés tisztázása, illetve a probléma mielőbbi megoldása érdekében.

Az Analytics Forgalomfigyelő jelenleg az Analytics-adatokra vonatkozó előzményekkel kapcsolatban igyekszik választ adni. Jelenleg a szolgáltatás nem képes választ adni a következő témákkal kapcsolatban:

  • Általános támogatás (például: „How do I build a segment?” – Hogyan kell felépíteni egy szegmenst?)
  • Stratégiai tanácsadás (például: „Which campaign should I invest in?” – Melyik kampányba érdemes befektetni?)
  • Általános keresés (például: „What’s the weather like” – Milyen idő van?)

 

Tippek a kérdések feltevésére vonatkozóan

A kérdésben megadhat egy dátumtartományt, például: „What were my most popular pages February 1-24?” (Melyek voltak a legnépszerűbb oldalak február 1–24. között?) vagy „Share of sessions from Canada last week” (A munkamenetek mekkora része érkezett Kanadából a múlt héten?). Amennyiben nem ad meg dátumtartományt, az Analytics Forgalomfigyelő alapértelmezés szerint az előző 30 napot tekinti a dátumtartománynak.

Miközben az Analytics Forgalomfigyelőben gépel, az Ön profiljához már létező, és a gépelt szövegnek megfelelő automatikus kiegészítési lehetőségek jelennek meg (mutatók, dimenziók vagy dimenzióértékek).

 

Best Practices: Asking questions in Google Analytics

Segítsen nekünk a gyorsabb tanulásban

Felhasználóként tegyen fel minél több kérdést. Az Analytics Forgalomfigyelő így tudni fogja, hogy Önt mi érdekli, és ennek megfelelően bővíti majd a feltehető kérdések körét.

De szükségünk van a segítségére. Tett már fel olyan kérdést, amelyre az Analytics Forgalomfigyelő nem tudott válaszolni? Küldjön visszajelzést nekünk a kártyán található visszajelzési lehetőségen keresztül. Bár az Analytics Forgalomfigyelő válaszolt a kérdésre, nem azt a választ adta, amelyre számított? Mondja el nekünk! Ehhez válaszoljon az egyes kártyák alján található „Hasznos volt ez a válasz?” kérdésre, vagy válasszon egy visszajelzési lehetőséget a további elemeket tartalmazó menüből.

 

 

 

Hasznosnak találta?

Hogyan fejleszthetnénk?
true
Saját tanmenet kiválasztása

Tekintse meg a google.com/analytics/learn webhelyet – új forrásunkat, amely segít, hogy a legtöbbet hozza ki a Google Analytics 4 szolgáltatásból. Az új webhely videókat, cikkeket és irányított folyamatokat kínál, valamint a Google Analytics Discord-szerverére, blogjára, YouTube-csatornájára és GitHub-tárhelyére mutató linkeket is biztosít.

Vágjon bele a tanulásba még ma!

Keresés
Keresés törlése
A keresés bezárása
Főmenü
864531081863238918
true
Keresés a Súgóoldalakon
true
true
true
true
true
69256
false
false